Megújult az Egyházfórum

A nyílt vitákra, a múlt és a jövő égető kérdéseinek feszegetésére továbbra is készen áll az Egyházfórum. A 25 éve megjelenő folyóirat új laparculattal és izgalmasnak ígérkező témákat felvető konferenciával ünnepli évfordulóját.

„Az Egyházfórum továbbra is elsősorban azokhoz szól, akik nem hátra, hanem előre tekintenek, akik nem elégednek meg csupán a régi válaszokkal, hanem a kereszténység új és hiteles formáit keresik” – hangsúlyozza Wildmann János, az idén fennállásának 25 éves évfordulóját ünneplő keresztény folyóirat főszerkesztője. Mint hozzáteszi: „Az első két évtizedben a második vatikáni zsinat tanításának megfelelő katolikus elkötelezettség határozta meg a lap szellemiségét, amihez az utóbbi években egyre erősebb ökumenikus szemlélet társult. Az új szerkesztőbizottságban különböző keresztény egyházak képviselői kapnak helyet, akik nyitottak a más vallásokkal való párbeszédre is.”

A fentiekből is adódik, hogy az Egyházfórum továbbra sem riad vissza az úgynevezett kényes kérdések felvetésétől, kész kritikusan és önkritikusan szemlélni az egyházi állásfoglalásokat és a némelyek által megkérdőjelezhetetlennek tartott hagyományokat. Továbbra is vallja, hogy e kérdések, problémák és konfliktusok nyílt felvetése nem gyengíti, hanem éppen erősítheti a kereszténység pozícióit a modern társadalomban. A 25 éves évfordulóra időzített megújulási törekvések is azt szolgálják, hogy erősítsék az Egyházfórum körül kialakult szellemi műhelyt, és még több értelmiségit, az önálló gondolkodástól, a vitáktól és a szemléleti nyitottságtól vissza nem riadó fiatalt vonzzon magához.

Megújult a honlap, a Facebookon is követhető az Egyházfórum

Az Egyházfórum internetes megjelenésének korszerűsítésével mostantól lényegesen szélesebb kör számára tud bemutatkozni: számos cikkét a www.egyhazforum.hu honlapon is elérhetővé teszi oly módon, hogy ahhoz hozzászólások is érkezhessenek, és így az olvasók is részeseivé válhassanak a közös gondolkodásnak, a műhelymunkának. A honlap tartalmának egyszerűbb követhetősége érdekében megszületett az Egyházfórum Facebook-oldala is, amely szintén várja a „lájkolókat”.

Ingyenes mutatványszámot kaphat minden érdeklődő

Az Egyházfórum folyóirat 2011-től új, letisztult arculattal jelenik meg. A változás célja, hogy a lapnak visszafogott, komoly, esztétikus formát adjon. A kiadvány nem kíván versenyezni – sem formájában, sem tartalmában – a felszínesebb magazinokkal; viszont tartalmi és formai igényességével kívánja meggyőzni az olvasókat, hogy érdemes a figyelemre. E meggyőzés érdekében akciót is indít a folyóirat kiadója: egy-egy ingyenes mutatványszámot postáz az aktuális számból minden érdeklődőnek, aki ezt az igényét jelzi, és megadja címét a  www.egyhazforum.hu honlapon.

13 Comments

  1. Jó látni, amikor az örökké megújulást hirdetőknek már magukat is meg kell újítaniuk, mert alig érdekel valakit a felforgató liberalizmusuk. Istennek hála, az Egyházon belül nem tudtatok olyan hatásfokkal rombolni, mint a világban, ezért a “a szemléleti nyitottságtól vissza nem riadó fiatalok” egyre inkább fordulnak a hagyomány és a valódi katolikus tanítás felé.

  2. nagyon jól sikerült a megújulás, formailag egy szép, letisztult kiadvány jött létre, a tartalom pedig színvonalas és érdekes. (egyébként szűklátókörűség azt gondolni hogy egy párszáz példányban megjelenő folyóirat bármit is “rombolhatna”.)

  3. “A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják. Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!” Mt 7, 13-23

  4. Padre Vaster:

    Kedves “Vaster atya”!

    Szép ez az evangéliumi idézet, és remélem ugyanakkor, hogy saját magadra nézve is érvényesnek tekinted, és nem csak mindig másra, illetve másokra, a te ízlésedek/beállítottságodnak esetleg nem megfelelő nézeteket vallókra vonatkoztatod, azt gondolván netán, hogy “bűnük úgyis csak azoknak van, én viszont a megfelelő oldalon állok, nekem ugyan nincsen semmilyen félnivalóm, én a hagyomány buzgó őrzője vagyok, Istennek afféle “jobbkeze”, hogyan is részesülhetnék én bármiféle büntetésben”.

    Ügyelj magadra tehát te is, nehogy hozzád is az idézett szavakat intézze azon a napon az Úr.

  5. Mt 7, 13-23:

    „Szép ez az evangéliumi idézet, és remélem ugyanakkor, hogy saját magadra nézve is érvényesnek tekinted, és nem csak mindig másra, illetve másokra”.

    Mindig meglepődöm, amikor valaki egy bibliai idézetre támadóan reagál, mintha azt a fejére olvasták volna. Azt üzeni nekem ez, hogy görcsei vannak ezen a téren, fél, hogy esetleg rá is vonatkozik, jelen esetben fél attól, hogy az ÚR neki is ajtót mutat, pedig ő tényleg mindent megtesz. Ez pedig nagyon jó görcs. Kell. Ha nem lenne, azt jelentené, reális esélye van arra, hogy kívül találja magát Isten Országán. De így, úgy látom, éppen a jó úton jár.

  6. Igen, ebben megegyezhetünk, Isten előtt soha, senki nem lehet elegendően jó, így senki sem bízhatja el magát, és senkinek sincsen túlzottan sok joga ahhoz, hogy mások bűnével elteljen, és objektíve a poklot helyezze kilátásba mások számára, az efféle jellegzetes “Megállj, ezért még elkárhozol, te megátalkodott bűnös!”-stílusban, és egyúttal persze abban a tudatban, hogy neki, magának semmilyen félnivalója sincsen Isten előtt, hanem – a tökéletességet elérve – már csak az a feladat maradt számára, hogy másokra felügyeljen. Figyelmeztetni persze lehet, sőt kell is, de azért a jó szándékú (üdvös) figyelmeztetés nagyban különbözik ettől a lelkülettől. Az előbbinek a gőg, utóbbinak pedig talán a féltő szeretet az alapmotívuma.

    Nem tudom, lehet, hogy esetleg félreértettem valamit, de számomra határozottan úgy tűnt, hogy a baljós, fenyegető idézet az Egyházfórum szerkesztőinek “mint az Egyházat felforgató liberálisoknak” szól, akik majd jól elkárhoznak, mert “nem elég tiszta a hitük”. (Még mielőtt valaki egy kategóriába sorolna az ún. “liberális katolikusokkal”, megjegyzem, hogy különösebben nem tekintem szívügyemnek az Egyházfórum dolgait, még csak nem is olvasom őket, pusztán a pokollal való fenyegetőzés ténye dühített fel egy kissé. Fordított irányban is dühítene a dolog, tehát, ha például egy “liberális katolikus” használna fel néhány kiragadott Igehely-részletet arra, hogy “konzervatív” katolikusokat fenyegessen, valamilyen ideológiai különbözőségen felbuzdulva.

    “Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.”

    (1Kor 10,12)

    Úgy gondolom, ez mindenkire érvényes.

  7. If you really feel your height lets you down, if you really feel that becoming of a lesser height than average is holding you back or in case your lack of stature brings you feelings of low esteem or self worth, then shoe lifts might be the answer. shoe lifts occasionally recognized as [url=http://ezinearticles.com/?How-to-Increase-Height-With-Simple-Techniques&id=5208625 ]Shoe lifts [/url] are shoe insoles that fit into any footwear but unlike normal insoles the heel portion is additional thick and this results inside a raising from the heel, providing the wearer an increase of height, the improve becoming dependant on how thick the heel region of the insert is. Some shoe lifts have adjustable inserts that allow the wearer to gradually improve the height accessible.

  8. Your shoes will also have an impact on the comfort of your [url=http://shoelifts7891.posterous.com/heel-lifts-remedies ]shoe insole lifts [/url]. Most shoes can effortlessly accommodate the inclusion of heel lifts but in the event you discover that your usual brand is also narrow then you might want to shop 1 size bigger. Other choices include taking your heel lifts along whenever you buy shoes and searching for a brand with much more stretch than your regular shoes. shorty!!!!!!

  9. Women have usually known how to look their very best and will use any form of image enhancement to attain this objective. Makeup, hair spray, coloring and styling, bras, nail polish the list is most likely endless and I presume that at the top from the list could be high heel shoes. High heel shoes aren’t just a fashion accessory, they carry out other less well-known tasks that assist to create a lady look her very best. When wearing high heel shoes, apart from searching taller, the whole body posture is improved, as the heels are raised the spine straightens and also the rear sticks out and becomes much more pronounced, as I’m certain, numerous guys, if not all have noticed this phenomenon,the overall impact is really quite significant. [url=http://videophp.video-tion.net/read_blog/1170/are-shoe-lifts-the-remedy-to-your-lack-of-stature ]Heel lifts [/url]

Minden vélemény számít!