Szárnyakat igéző

Úgy izgultam, mint a gyerekek Szenteste délutánján, minden hónapban, az Igen megjelenésekor. Hogy mi lett abból, amit írtam.

Sosem lehetett tudni előre. Az író ír, a főszerkesztő szerkeszt, az olvasószerkesztő pedig jéghideg kegyetlenséggel műt át kozmikus ívelésű mondatokat szálkás izmú, viszont érthető szöveggé (ez a mondat se kerülte volna el a sorsát…). De az éveken át tartó, felejthetetlen és lélegzetelállító játékot mégis a Főszerkesztő celebrálta. Nem is játék volt. Dráma. Feszült, halálos passió, mert mindannyiszor meg kellett halni, majd ámulva csodálni a halálból sarjadt átváltozást. Ha volt. Mert ha nem volt, akkor is megjelent, faragatlanul, könyörtelenül, életre szólóan.

-bv-

Minden vélemény számít!