Születésről, létezésről, demográfiáról

“A gazdaság korában mindent lefordítanak pénzértékre, ahol sokan csak annak tudnak örülni, aminek meg tudják mondani az árát.” – Dr. Botos Katalin közgazdásszal beszélgettünk.

Magyarország a legtöbb modern társadalomhoz hasonlóan népességfogyással küzd.

A XX. század második fele óta hatalmas változásoknak vagyunk tanúi. Az ember ma már nem csak azt akarja eldönteni, akar-e utódot vagy sem, hanem azt is, hogy milyen neműt. A tudomány és a technika fejlődésének eredményeként, a fogamzásgátlás elterjedésével a gyermekáldás pedig könnyen szabályozható.

Ezt akár pozitívan is megközelíthetnénk.

Igen, csakhogy az ember nem tartott lépést az erkölcsi fejlődésében. A liberális filozófia arra törekszik, hogy teljes mértékben mindent az individuum szintjére vigyen le. Így az a döntési szabadság, ami a kezünkbe került, – és amit az emancipáció női élharcosai még megfejeltek azzal, hogy a testem az enyém – olyan mértékben emberi döntés kérdésévé tette a társadalom reprodukcióját, amire az emberiség történetében nem volt példa. Korábban nem az volt a kérdés, hogy a gyerekek megszületnek-e, hanem az, hogy mennyien maradnak meg. És az sem volt kérdés, hogy a gyerek a férfi és nő nemzési aktusának eredményeképpen, többnyire házasság keretében születik. És ez így is volt rendjén, mert a férfinak és nőnek együttesen van szerepe a következő nemzedék felnevelésében. Látni kell azonban, hogy a XX. század elején még a társadalom 90%-a a saját agrártulajdonából élt; biztosítani kellett a munkaerőt, szükség volt a következő generációra.

Következő generációra mindig szükség van.

Igen, de az azóta kialakult ideológiák egy kicsit más formában nyúlnak ehhez, úgy veszik, mint a természet kincseit. Ahogy a természetben a tiszta levegő rendelkezésre áll, vagy ahogy a banánt leszakítjuk a fáról. Tehát nem úgy gondolkodnak, hogy ezt elő kell állítani. Ugyanígy gondolkoztak a neoliberalizmus atyjai a társadalom újratermelődéséről. Mondok egy példát: Adenauer kancellárt figyelmeztette statisztikus-demográfus tanácsadója, hogy a nyugdíjrendszer kialakításánál vegye figyelembe, hogy a társadalom összetétele megváltozhat. Olyan rendszert alakítson ki, amelyben a járulékokat megosztják a nyugdíjasok és a gyermeket vállalók között. Erre Adenauer kancellár azt válaszolta: „De hát gyerekük mindig lesz az embereknek”. A politikusok és az értelmiség még az 50-es években is úgy gondolkodott, hogy a természetes szaporodás nem lehet probléma.

A termelékenység növekedésével, az életfeltételek javulásával így is nőtt az emberiség.

Az egy főre jutó GDP dinamikusan nőtt, az elmúlt 200 évben 850 százalékkal, úgy, hogy előtte 1000 és 1800 között csak 50 százalékkal nőtt. Ez tulajdonképpen hatalmas emelkedés, amely lehetővé tenné mindenkinek a jólétet, ha a javak elosztása megfelelő lenne. Azonban tudjuk, hogy az ember esendő lény. Mi, akik a keresztény ideológiát magunkénak tekintjük, tudjuk, hogy az ember bűnbe eső természet, ami ellen állandóan harcolnia kell. És ha azt mondják, hogy nem kell harcolni, hisz ez a természetes, akkor olyan mértéket ölt a mohó profitvágy, aminek nincs gátja. Az ideológiák harcának a középpontjába került a társadalom, ideológiák küzdenek az emberek lelkéért, ahogy ezt József Attila mondja a liturgia szövegének a parafrázisával, hogy „ ..emeljétek fel szíveinket” , azé aki felemeli. Aki elkapja az emberek lelkivilágát, az bizony győzni fog ebben a harcban.

Másik nagy probléma, hogy látástól vakulásig dolgoznak az emberek.

Fontos lett, és törekszenek is a minél több anyagi megszerzésére. A gazdaság korában mindent lefordítanak pénzértékre, ahol sokan csak annak tudnak örülni, aminek meg tudják mondani az árát. Ha erre rendezkednek be az emberek, akkor kényelmesebben élhetnek, ha nem vállalnak gyereket. Ha tehát elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a gyermekek vállalása teljes mértékben tőlünk függ, akkor nagyon kérdéses, hogy melyik ideológia hódította meg a lelkünket. Az-e amelyik mindenáron a gazdasági racionalitást helyezi előtérbe, vagy az amelyik a szolidarítást, a szubszidiaritást, a szolgálatot teszi az első helyre. A „Hogy azért dolgoztunk, hogy éljünk, vagy azért élünk, hogy dolgozzunk” kérdőjele a mai világban is jelen van.

De a gyerek valóban pénzbe kerül.

Csakhogy ez nem pénzkidobás, hanem befektetés a jövőbe. Én közgazdász vagyok és soha nem fogom azt mondani, hogy ne gondolkozzunk közgazdaságilag. Nem szeretem azokat a hangokat, amelyek a pénzügyi szektort, a bankokat, a gazdasági gondolkodást mintegy ellenségnek tekintik. Ha gazdaságilag bölcsen és okosan gondolkodunk, gyereket vállalunk. A gyermekugyanis nem ráfordítás, hanem közjószág. Ha nem kombináljuk a racionális gondolkodást a közösségi gondolkodással és a szolidarítással, az a társadalom halálához vezet. Magányos tömeghez, boldogtalansághoz.

Pálfay Erzsébet

Minden vélemény számít!