Beépített szépség

Nemzetközi Evangéliumi Találkozó Balatonszemesen: augusztus 20 – 24. – Ez az a nap, Cross Sound, BalatonNET: újabb keresztény tömegrendezvény? – kérdezem Bíró Zsolttól, aki a találkozó egyik programszervezője és kommunikációs felelőse.

A BalatonNET családias összejövetel, „könnyűszerkezetes” – ha fogalmazhatok így, hiszen a téma: Mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá – Péter első leveléből. Nincs tábor, nincs ellátás, mindenki maga gondoskodik szállásról, étkezésről, amiben jelentős segítséget tudunk nyújtani, de a találkozó helyszínére, a balatonszemesi iskolába az „élő kövek” minden nap önállóan érkeznek. A közösségi térben, az esti tanításon több százan is jelen vannak egyszerre, ennyiben persze tömegrendezvény, de a NET mindig is inkább a kis csoportokra koncentrált – a helyszínválasztás is ezt célozza: az iskolaépületben számos terembe lehet elvonulni igények, témák, életkorok, élethelyzetek szerint. Illetve a családközpontúságra: jöjjön a dédnagymamától a dédunokáig az egész család, mindenki meg fogja találni, amit keres.

Csapatépítés? Vagy inkább lelkigyakorlat?

Inkább az egyes embert építjük, saját egyéni lehetőségeinek felismerésére szeretnénk mindenkit ösztönözni. Esténként pedig koncert is lesz: a Szélrózsa Band-et, Éles Gábort és a Miska együttest várjuk, sőt szombat estére zsidó táncházat szerveztünk. Délutánonként közös mókázást tervezünk a Balaton parton: homokvárépítés, szappanos csúszda, vízben labdázás bezsírozott dinnyével…

Milyen a keresztény strandolás?

Nem nudista… Több száz méteres vízen járás, beszélgetve, lazán, erőlködés nélkül… De a hangsúly azért mégis az áhítatokra, a tanításokra, a szemináriumokra, a kiscsoportos beszélgetésekre esik: töprengésre, elmélyülésre hívjuk a résztvevőket.

Miért “evangéliumi”?

Keresztényeknek szól. Az Egyházon belüli megújulást szándékozzuk segíteni: akik most indulnak el a szolgálatban, vagy éppen elfáradtak benne – elsősorban őket szeretnénk felbátorítani, felfrissíteni, hogy amikor visszatérnek közösségeikbe, továbbadják az itt kapott erőt és lelkesedést.

A NET-re érkezők mit keresnek?

Az eddigi tapasztalatok alapján: megújulást, hitbeli feltöltődést, és persze pihenést és kulturált, minőségi szórakozást is.

Ugyanezt nem kapják meg “otthon”, a saját közösségeikben?

A NET nemzetközi és felekezetközi is. A testvéri közösséget és az egymás előtti megnyílást egészen más szinten lehet átélni, mint a hétköznapokban. Nagy tömegben ez nyilván nehezebben történik meg, de éppen ez a célja az „osztódásnak”, a minden tekintetben hiteles és széles körben elismert tanítói ajándékkal rendelkező előadók, csoportvezetők meghívásának. És éppen ezért nem célunk a mennyiségi növekedés. Tavaly a négy napon összesen mintegy ezren fordultak meg nálunk. Ha lejönne ötszáz-hatszáz fiatal fesztiválozni, csápolni a koncertekre, éppen azt a családias jelleget veszítenénk el, ami a fő jellemzőnk és egyben vonzerőnk is.


Információk: http://www.balatonnet.hu

 

Minden vélemény számít!