Békességet szerzek és gonoszt teremtek

Mustó Péter: Megszereted, ami a tiéd

Képes vagy szeretni nehézségeidet, fájdalmaidat, szomorúságaidat, bosszúságaidat? A a hajnalban csörgő órát, a sikertelen vizsgádat, munkahelyi kudarcaidat, a kákán is csomót kereső főnöködet, alkalmazkodni képtelen szomszédodat, csalódásaidat, betegségeidet, és legfőképpen saját hibáidat,  tökéletlenségeidet – mindazt, azt ami adatott? Meglátod-e mindezekben Istent? Istent, aki nem csak szép, jó, irgalmas a mi berögzült elképzeléseink szerint, akiről nem csak azt olvassuk a Szentírásban, hogy „… úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Ján. 3.16); hanem aki azt is mondta magáról: „Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem!” (Iz. 45.7). Nehéz lehet szembenéznünk azzal az Istennel, aki nem csak a fényt, hanem a sötétséget is teremti, aki nem csak békességet szerez, hanem gonoszt is teremt. Isten azonban súlyt ad életünknek azzal, hogy nem félti megmutatni nekünk ezt a félelmetes arcát sem, amivel nehéz megbarátkoznunk, amelyről szívesen megfeledkezünk, amit igyekszünk kimagyarázni.  Pedig minden Tőle jön, az is, amit töredékes látásunkkal rossznak bélyegzünk. És ha bármit elutasítunk, azzal Őt utasítjuk el. Ami viszont szintén nem egyszerűen „rossz”, mert ha elutasításunkat tudatosítjuk, az is egy lehetőség a formálódásra, a következő lépés megtételére a Hozzá vezető úton. Hisz minden által szól hozzánk és hív minket Isten, még vétkeink, tévelygéseink, a vele szembeni tiltakozásunk is nyithat Felé utat.

Az a törekvésünk, hogy megértsük Őt, bár természetes, sokszor azonban kilátástalan. Nem tudhatjuk, hogy akár a mi létünk, akár valaminek,vagy valakinek a léte milyen értelemmel bír. És ez nem is a mi dolgunk: „…az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok.”, szól az Úr Izaiás által (55.8). Megpróbálhatjuk megokolni életünk eseményeit, vagy akár önmagunk létét, de az sincs kizárva, hogy a lehetséges magyarázatok közt elvétjük a lényeget. Sokszor elég, ha tudjuk, a létezésnek önmagában van értelme. A saját létünknek, a másik létének, és életeseményeink létének egyaránt. További értelem keresése szükségtelen. Ez a bizalom, ez a ráhagyatkozás az, ami előre visz minket a spirituális úton, és ennek velejárója: megszereted, ami a tiéd.

Varga Tímea

Minden vélemény számít!