Elenyészett kondenzcsík

Egyik régi mániám, hogy a lökhajtásos repülők angyalok. Úgy csinálok, mintha középkori lennék, de legalábbis még „Verne Gyula” szkeptikus gyermeke: á, repülő masina sosem lesz… S méghogy hangsebesség, meg csík az égen, nevetséges!

Ha megtesszük ezt a kis szellemi elhatárolódást, a kondenzcsík nyilván Hermész lábnyoma, Illés tüzes szekerének pályája, Allah jele az égen, vagy épp egy angyal emelkedése-zuhanása, hogy jelenkori keresztény kultúrkörben maradjunk. Ha felfelé megy, az valósi emelkedés Isten felé (ld. lajtorja, Jákob), ha lefelé megy, az a Sátán zuhanása e világ fejedelmévé, majd a pokol mélységeibe.

Tudom, hogy naiv, de nekem jó játék. Próbáltam elmagyarázni néhány bizalmas és mélyen hívő barátomnak, rokonomnak, üzletfelemnek, de nem igazán meggyőződéssel. Hiszen ez levegőoszlop, csak nekem szól. Csoda is lehet, természeti jelenség is. S talán mind a kettő. Mindenesetre nekem mond valamit, talán az Úr szól, talán nem, talán nekem, talán másoknak is, talán csak bemagyarázom magamnak. Mindegy.

Hajnali vonaton ültem, a vonat várakozott néhány percig. Napfelkelte után lehettünk nem sokkal, pirkadt. Az ég teteje még sötét, kifejezetten fekete felhő. Az alja gyönyörű kék, felkelő nap színezi, giccsesnek mondanám, ha nem lenne istenkáromlás. Preraffalita festményeken és retusált fotókon vagy digitálisan turbózott 3D filmeken lát ilyen szépet az ember.

Ahogy figyeltem az eget, egy repülő/angyal kezdett el emelkedni, pontosan velem szemben, az én perspektívámból pontosan függőlegesen felfelé. Égszínkék alapon vastag fehér kettős csík. Ám egyenesen a fekete felhő felé tartott. Kíváncsian vártam, elenyészik-e, vagy a felhő előtt/alatt halad csíkja, esetleg átsüt rajta. Egy egész percig kellett várnom, míg odaér. (Hatalmas várakozási idő mai világunkban, ezalatt jobb sávszélességgel egész gigabájtok letölthetőek, el lehet intézni egy telefont, két egyszerűbb e-mailt, három darab kisebb méretű élelmiszerpótlékot elfogyasztani.)

Hát elenyészett! Elenyészett? Nem, a repülő szinte biztosan ment tovább, nem zuhant le. Nem kárhozott el. Nem látta a Földet, ahogy én sem láttam Őt. Nem tudom, Istent látta-e, ha nem angyal/démon volt, gondolt-e rá. A szemére nem hagyatkozhatott a felhőben, azzal a sebességgel. Ám volt hite, volt kvázi-istene, biztonsága a műszerektől. Volt bátorsága a tudástól és tapasztalattól.

Azt hiszem, ennyi kell az élethez a sötét felhőben, a lelki szárazságban, amikor nem látjuk Istent. Nem bepánikolni, nem elkeseredni, csak repülni egyenesen Felé, még ha látszólag nincs is ott, pedig korábban láttuk. Ez Keresztes Szent János 2. fázisának egyetlen kapaszkodója. De ez már egy másik történet.

Jakab

Minden vélemény számít!