GÉRECZ ATTILA NYOMÁBAN, SÉTÁK A KÖLTŐ ÉLETÉNEK FONTOS HELYSZÍNEIN VI. Szabadon

Aladár utca 16.

 

Egész nap államvizsgán ültem, a héten még két ilyen nap várt rám, gondoltam pihenésképpen elugrom a Műegyetemhez viszonylag közeli utcába körülnézni kicsit. A Google Maps-on talált térkép alapján nagyon ismerősnek tűnt a környék, mégis csak odaérve esett le a tantusz: ebben az utcában lakott több gimnáziumi osztálytársam is! De hogyan lehetséges, hogy nem rémlik az Aladár név? Utólag néztem utána, hogy 1957-től 1990-ig Asztalos János utcának hívták. Na és ki volt ő? ÁVO-s tiszt, aki a pártház védelmekor esett el a forradalom idején. Igazi ellenforradalmár. Az én kamaszkoromban ilyen emberről neveztek el egy olyan utcát, amelyikben árulás folytán 1954. július 21-én elfogták a két év múlva megvívott szabadságharc hősi halottját. Persze, mi akkor semmit sem tudtunk és tudhattunk! (Némi elégtételül szolgál a létező szocializmussal szemben, hogy jól szervezett agitpropos hálózata ellenére Asztalos Jánosról sem tudtunk semmit…) Csakúgy, mint Petőfiről nevezett iskolánk (Géreczet szokás ’56 Petőfijének is titulálni) épületének szomszédjában az utolsó éveit töltő Ottlik Gézáról. Valószínűleg a velünk idős Kölcseysek sem hallottak a szomszéd házban korábban élt Gérecz Attiláról. Szóval a mi korosztályunk elszigetelődése és az unalomig szidott mai korosztály virtuális térben ténfergése között sok párhuzam felfedezhető, közös gyökerekkel.

A séták alatt már idézett Töredék című vers negyedik része (Találkozás Margittal) beszéli el részletesen a szökött rab fővárosi kalandjait, az elbújtatástól az áruláson át az elfogásáig. Labanc Dénes, Gérecz Margit nevű szerelmének új udvarlója lakott az Aladár utcában, aki elbújtatta a költőt.

 

(Megbeszéltük, hogy Dénesnél bújok el 24 órára. Elváltunk. Estig Pest különböző helyein csavarogtam, keresve kevésbé veszélyes lehetőséget. Nem volt. Este 9-kor találkoztam Dénessel és Margittal. Mikor feléjük közeledtem, Dénes feltűnően az órájára nézett. Kettő percet késtem. Margit sápadtan, keskeny szájszéllel előbb Dénesre, majd rám mutatott, és egyetlen hang nélkül, mielőtt hozzájuk értem volna, megfordult és eltűnt a tömegben. Utoljára láttam. Dénes udvarias volt. “Mindenről értesültem” – mondta. “Nálam hetekig biztonságban lehetsz.”Altatót is hozott, mert el tudja képzelni milyen idegállapotban lehetek. Aladár utcai albérleti lakásában hagyott magamra, mondván, hogy az árvízzel kapcsolatos szolgálatba megy.)

 

A vers nem említi meg a házszámot, azt a Vácról 1955-ben édesanyjának kijuttatott levélben írja meg Gérecz, ahogy az elfogása után a köztörvényes zárkatársainak elmeséli kalandjait és lebukását.

 

“Állati bűz van itt” köszöntöttem azt a 8 alakot, akik a fadeszkán hevertek. “Nagyon kényes vagy” köpött elém Csimbi a díjbirkózó, aki “zeig”-gel (órákkal) foglalkozott, és tömegverekedésnél bukott le. Mikor elmeséltem az ügyet, elérzékenyült. “Agyonütöm ezt a Labanczot. Aladár u. 16.” morogta, amint felírta a címét a cipőbélésére. “Ilyen srác kéne nekem, mint Te. Ha kiszabadulsz gyere hozzám. Naponta meglesz a 2-3 ezer forintod. Hány kilód (hónap) volt?” – “12 mázsa (év) – feleltem – és ami most rájön 2-3.” Ezen őszintén elszörnyülködtek. (Ez a párbeszéd a Deák téri rendőrkapitányság zárkájában zajlott le, ahol a hetvenes években is nagy előszeretettel ütlegelték az úgynevezett huligánokat a rend őrei. Ma az épületben szálloda működik.)

 

És akkor következzen egy újabb részlet a Töredékből.

(Dénes 8 felé érkezett egy ballonos férfivel. Beszélgetve jöttek az ut­cán és befordultak a kapun. Utánuk mentem, hogy megnézzem együtt mennek-e fel a lépcsőn Labanc lakására, vagy elválnak a lépcsőház­ban. Lehetett a ház lakója is. A lépcsőházban először nem láttam ő-ket. A hátam mögött szólalt meg Dénes, akit eltakart beléptemkor a kinyíló kapuszárny. “Szervusz. Nálad van a kulcs?” Fölindultunk a lépcsőn. A férfi gyorsan elköszönve Labanctól kiment a kapun. A lépcsőforduló után mellen ragadtam. “Ki az a fickó?” Labanc ne­kiesett a korlátnak. “Rendőrség… rendőrség…” – Irtózatosan reszke­tett. “Elárultatok?” “Megverték őket. Különösen Margitot.” “Ő mondta meg?” “Nem, azt hiszem Magda.” A hazudozástól kicsit magához jött. “Merre lehet menekülni? Háztető?” “Semerre.” Látta, hogy körülfogták az egész kerületet. “Jössz velem beszélgetve, és nem nézel se jobbra, se balra.” Könyörgött, hogy  ne tegyem őt, őket tönkre. Adjam meg magam. De engedelmesen jött mellettem. A tér már tele volt ténfergő, sakkozó, újságot olvasó alakokkal. Kettő kivált, és mögénk lépett. “Akkor most felmegyünk Pistáékhoz, és lehozzuk a cuccot” – mondtam hangosan. Úgy látszott: sikerült. A két férfi követni kezdett. Egy benyíló mellékutcában mentünk fölfelé. Egérutat kaptam, de a szívem alig bírta a lépcsőt. Mögöttünk kopogtak a léptek.)

Bevert szögeknek koppanása
Szívem, lakatra zárt az Isten.
A hegy megnyílt, hogy oldalára
az Úr szörnyű sebére intsen.
Az embernek voltam Tamása
a nyitott sírt csak én őriztem.

Még pár lépés. Mellettem Dénes
ijedt, suttogásig halkított
hangja könyörög. Hiszen én is
szerettem egykor Margitot…
Igen. Szerettem… És most véres
életemmel kaput nyitok.

……

 

                    *

De eszembe villant a börtön
tíz éve még, mi hátra van.
Kétoldalt kivágott az öklöm,
s úgy vetettem hátra magam,
hogy mindkettő lehullt a földre,
hol birkózni kezdtünk hangtalan.

Vékony csíkban a vére csorgott
mindkettőnek, de lábamat
úgy marták, mint két veszett buldog.
Az ingem már egy rongycafat.
Végül a jobbkezemre hurkot
dobtak, s a bal volt csak szabad.

Labancot láttam még hogy gyáván
remegve a falhoz lapul.
“Ugorj hát! – szólt a Sátán –,
estedben megtart majd az Úr!”
És ő ugrott, és zuhanásán
nem tartotta meg őt az Úr.

S ütöttem, már nem tudom hányat
de végre lebírt a fölény,
s tökmagot köpdösve ványadt
suhancok tolongtak fölém,
nézve a Törvényt, hogyan támad
a detektív revolverén.

A húszas évekre jellemző bérház ma jó állapotban van, viszonylag újonnan renoválhatták, s a zöld egy számomra nem meghatározható árnyalatára festették. A környék kimondottan rendezett, a Gellérthegy lábánál megszokott villákkal, viszonylag kulturált, modernebb szocialista társasházakkal, és egészen új, elegáns épületekkel. A ház előtt a kis parkban zárható gyermek-kert működik, nehéz elképzelni, hogy hatvan éve itt bőrkabátos kopók várakoztak egy váci fegyencre sakkozóknak álcázva magukat. A felfelé vivő út, ami lépcsőkbe torkollt (zsákutcák!) a Piroska, vagy a Galeotti utca lehet, ahol én a bátyámmal 1984-ben farmernadrágot vásároltam osztálytársamtól egy ágy alatt tartott bőröndből. Az áru Jugoszláviából érkezett…

 

Minden vélemény számít!