Isten a valóság minden zegzugában

musto
Még sosem voltam Mustó Péter jezsuita atya lelkigyakorlatán, most nyáron lesz az első alkalom. Még csak futólag ismerem derűs mosolyát, halk szavú lényét, de könyvét végig olvasva mégis olyan érzésem támad, mintha már találkoztunk volna. Ismeretlenül is ismerősként fogok menni a lelkigyakorlatára. Mert legújabb kötetének gondolatai közel vittek nem csak önmagamhoz és nem csak Istenhez, de hozzá is. Hisz könyvében nem egyszerűen útmutatást ad az imához és az életünkhöz, hanem megosztja velünk legszemélyesebb gondolatait, tanúi lehetünk töprengéseinek, folyamatosan bontakozó istenkapcsolatának, miközben minket is ugyanerre a töprengésre késztet, és arra, hogy hozzá hasonlóan lankadatlanul keressük istenkapcsolatunkban a mélységet és a közelséget. Nem akarja, hogy leragadjunk a Róla való gondolkodásnál, hanem arra buzdít saját imatapasztalata alapján, hogy gondolatainkon tovább lépve egyszerűen csak engedjük közel magunkhoz bátran a valóságot, melynek legkisebb és legfélelmetesebb zugának is köze van Istenhez. Engedjük, hogy átjárjon minket, hogy mélyen megérintsen, hisz minél nyitottabbak vagyunk a valóságra, annál nyitottabbak vagyunk Istenre. Minél mélyebben kapcsolódunk önmagunkhoz és az érzékelhető világhoz, annál mélyebben kapcsolódunk Hozzá. És ugyanígy, amennyit elutasítunk magunkból és a világból, annyit utasítunk el Istenből is. De biztatása oly finom, oly gyengéd, minden erőszakot nélkülöző: paradox módon a könyv szerzője bár saját tapasztalatairól ír, mégis háttérben marad, és figyelmünket saját magunkra, Istenre és a vele való kapcsolatunkra irányítja. Velünk megosztott gondolatairól azt mondja, csak azokat a kérdéseket érinti, amik neki fontosak vagy fontosak voltak valamikor az Istenhez vezető útján, és a válaszok is az ő személyes válaszai. Azaz nem megfellebbezhetetlen, érvekkel körülbástyázott igazságokat fogalmaz meg, melyek kényszerítő ereje elől nem menekülhetünk, hanem szabadon hagyja az olvasót, hogy találja meg ő is a saját kérdéseit, és azokra a saját válaszait. Sőt, akiben kérdések zakatolnak, azt arra biztatja, engedje bele magát a választalanság feszültségébe, és türelemmel várja ki, míg kiérlelődnek saját válaszai. A kérdezettet pedig arra, hogy engedje a kérdezőben megszületni saját válaszait, azaz viselje el ő maga is a kérdező feszültségét. Már látom ismerőseim sanda tekintetét, hisz tudják, milyen türelmetlenül kiáltok válaszokért. Mustó Péter gondolatait olvasva azonban kicsit ráéreztem magam is a várakozás ízére, melyben egyszer majd megszületnek türelmetlenül toporzékoló kérdéseimre az én válaszaim is.

Ezt az őszinte vallomást olvasva lendületet kapunk az Istenhez vezető, néha homályba boruló, de sok örömet is hozó utunk bizalommal teli folytatásához, melynek eredményeként remélhetjük, hogy egyre inkább otthon leszünk saját életünk esetleg egyelőre kaotikus forgatagában, azaz ahogyan ebben és egy korábbi könyvében is fogalmaz a szerző: megszeretjük mindazt, ami a miénk.

(Mustó Péter: Ahol otthon vagy – Jezsuita Kiadó, 2017)

Varga Tímea

Minden vélemény számít!