Hozzászólások:

felh.

jelszó

Belépés Regisztráció

Ma 2010. március 11-e, csütörtök, Szilárd napja van.

Cimke: Európa

Keresztény, konzervatív Európa felé [+]

A modern Európa ellen Angliában például már összefognak a keresztények és a muszlimok, mivel ott gyakorlatilag szekuláris diktatúrával akarják betiltani a felekezeti iskolákat, mondván, legyen csak toleráns az a gyerek, és legyen az iskolai osztály vegyesfelvágott.

Demográfiai válságból pénzügyi válság [+]

Európa öregszik. Ha nem is olyan gyorsan, mint Németország - de öregszik. És egyszer valahol valakinek megoldást kell találnia arra, hogy miként is fogjuk ezt az elöregedést finanszírozni.

Látni fogjuk a templomok mecsetté alakítását [+]

Elkerülhetetlen Európa „eliszlámosodása" - Nicolas Sarkozy ezt még tavaly év végén egy háttérbeszélgetésen jelentette ki a jobboldali, Mozgalom Franciaországért nevű párt elnökének. A Törökország uniós csatlakozását, valamint a muzulmánok európai térhódítását ellenző Philippe de Villiers a témáról az európai parlamenti választási kampány utolsó napjaiban adott interjút a Keresztény Család című francia katolikus hetilapnak.

Szűz Mária-szimbólum az EU-zászlón [+]

Az úgy volt, hogy az Európa Tanács címerét két katolikus, Arséne Heitz és Paul Lévy tervezte meg az ötvenes években. És ebből lett az EU jelenlegi zászlója, a kék alapon 12 csillag kör alakban. Mrs. Thatchernek igaza volt, az EU valóban a szokásos katolikus konspiráció.

Nem mindent Kínában gyártanak [+]

A „mindent Kínában gyártunk, nincs már európai ipar" c. városi legenda eléggé ellentmond annak a ténynek, hogy az európai ipari termelés tavaly több, mint a háromszorosa volt a kínainak. (És ez csak az EU, nincs benne a norvég olajfinomító és a svájci óra! Azzal együtt valószínűleg még több lenne.)

Becsukhatjuk-e az ajtót magunk mögött? [+]

Kertész Imre Európa örökségéről a Vigiliában

A mögöttünk álló évszázad szörnyű megpróbáltatásai közt akadt egy váratlan és örömteli fordulat is: a szovjet birodalom vértelen összeomlására gondolok, erre a megrendítő, nehezen felfogható eseményre, amely éppoly öntörvényűen zajlott le, akár a lenyűgöző természeti jelenségek, amelyeket rettegve vagy gyönyörködve bámulunk, befolyásolni őket azonban nem tudjuk. Mikor aztán összedőlt a nagy agyagvár, kigyúltak az örömtüzek, és Európaszerte megkezdődött a gondtalan ünneplés. Csak az első eufória elmúltával gondoltak az örökségre is, a kimúlt óriás iszonyú hagyatékára, s a szorongás légkörében hirtelen megszületett az európai eszme.

Vannak-e az EU-nak keresztény távlatai? [+]

Csaba László cikke a Távlatokban

Vajon ráfizetnek-e közvetlen és közvetett értelemben a hollandok vagy a svédek, akik rendre nettó befizetői az EU-költségvetésnek, és a világhatalmi ambíció, vagy éppen a történelmi jóvátétel szempontja aligha értelmezhető rájuk nézve? Vajon nem úgy van-e a magánéletben is, hogy ha az ember valamely közösség céljával azonosul, legyen az az autóklub vagy a plébánia, akkor hajlandó rá áldozni?

Városmisszió Budapest 2007 [+]

"Emlékezzünk meg az Egyház számos gyermekéről, akik Európa története folyamán a családi, hivatásbeli és társadalmi élet rejtettségében éltek nagylelkű és hiteles, szent életet. Az "öreg" kontinensen is széles társadalmi és kulturális rétegek vannak, melyekben a szó szoros értelmében vett pogányokhoz szóló missziót kell teljesíteni." (II. János Pál pápa: Ecclesia in Europa)

Keresztény felelősség az európai régióban [+]

Konferencia

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége június 8. és 10. között lengyel-magyar konferenciát szervez Keresztény felelősség az európai régióban címmel Budapesten. A konferencián előadást tart többek között Juliusz Janusz apostoli nuncius, Bíró László püspök, Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, Andrzej Szlezak, Stalowa Wola polgármestere, Andrzej Kosteczki domonkos rendfőnök, Leszek Kryza, a magyarországi lengyel katolikusok plébánosa és Andrzej Dziega sandomierzi püspök.

cimkék

2009, (1), 20 év (2), Abigél (1), Aki Takase (1), Amerika (1), Andorka Péter (1), Aranyszájú (1), Asklepios (1), Bacsó Kristóf (1), Bakancslista (1), Bakonybél (1), Bangha (1), Barsi (1), Batman (1), Bernstein (1), Besenyő Pista (1), Betlehem (1), Biblia (19), Bizánc (1), Brenner (1), Budai Vár (2), Budajenő (1), Budapest (4), Buddenbrook (1), Buji (1), Böjte (2), CL (2), CSI (1), Caritas in Veritate (4), Che (1), Chopin (1), Cseh Tamás (1), Cserhalmi (1), Csiki-Bege (1), Darwin (1), Derrick (1), Dessewffy (1), Doing Business (1), Don-kanyar (1), Dresch Mihály (1), Dsida (1), Délvidék (2), Emile Parisien (1), Erdmann 3000 (1), Erdély (2), Erdő Péter (1), Esterházy (1), Eugene Chadbourne (1), Európa (9), FHstreetart (3), Fekete-Kovács Kornél (1), Felvidék (8), Fidesz (1), Fivész (1), Fortuna (2), Fradi (1), Godó (1), Goethe (1), Goh (1), Gyurkovics (1), Gömör (1), H1N1 (1), HR (3), Habsburg (1), Hajnal Géza (2), Hajszoló (1), Han Bennink (1), Hans Ulrik (1), Haydn (1), Henry Franklin (1), Hitler (1), Hollywood (1), Huntington (1), II. János Pál (1), II. János Pál Gazdaságetikai Intézet (1), IKSZ (2), IV. Károly (2), Ildikó (1), Jeffrey Cornwall (1), Jálics (1), Karátson (1), Kazánkirály (1), Kecskemét (1), Kismuncsel (1), Kiss Ulrich (1), Klebelsberg (1), Kobzos (1), Kopp Mária (2), Kor-Zár (1), Korán (1), Kozma (1), Krencsey (1), Krómer (1), Kuklay (1), Kwang (1), Kádár János (1), Kína (1), Lee (1), Lendvai (1), London (1), Lotte Anker (1), MBJ (1), Magyarország (26), Management by Jesus (2), Mariazell (1), Marylin Manson (1), Meszlényi Zoltán (1), Mindszenty (3), Mithrasz (1), Molnár-C. (1), Monarchia (1), Mádl (1), Mária (1), Mária Út (1), Nagy-Magyarország (1), Nagybecskerek (1), Nagymaros (2), Nationalelf (1), Nemadomfel (1), Nyeső (1), Németország (1), OKET (1), Oláh Kálmán (1), Oroszország (2), Palaver (1), Palya (1), Paul Dateh (1), Petrőczi (1), Pilinszky (1), Pilis (1), Pilisszántó (1), Pray (1), Prohászka (1), Páty (1), Radnóti (1), Rafael (1), Regnum (1), Reményik (1), SG5 (1), Sacré Coeur (1), Saga Quartet (1), Scampolo (1), Schumicky András (1), Schönstadt (1), Scitovszky (1), Scott Kinsey (1), Scruton (3), Shakespeare (1), Sillye (2), Simon Toldam (1), Simone Weil (1), Skrabski Árpád (1), Slachta (1), Subicz Gábor (1), Sudár (1), Superman (1), Szekeres István (1), Szent Erzsébet (1), Szent István Bazilika (1), Szent Pál (1), Szentkorona (1), Szlovákia (1), Szovjetunió (1), Székely János (1), Szűz Mária (1), Sátán (1), Tappert (1), Telki (1), Thatcher (1), Tiago della Vega (1), Tocqueville (2), Tolcsvay (1), Tony Blair (1), Tóth Viktor (1), USA (1), Vagantes (1), Vanier (1), Varázsfuvola (1), Vatikán (1), XII. Piusz (1), XVI. Benedek (1), Zita királyné (1), a capella (1), adni (1), adománygyűjtés (2), advent (2), adó (2), after crying (1), agresszió (1), ajándék (1), ajánló (28), akusztikus (1), album (1), alkoholizmus (1), alázat (2), amerika (1), amnesztia (1), andy mykee (1), anglikán (1), angyal (2), animals (1), antik (1), antiochia (1), antiszemita (3), antiszemitizmus (6), antizene (2), antropológia (1), anya (1), anyukák (1), apukák (1), apáca (2), aranyozott (1), assisi (2), ateista (3), ateizmus (7), b.b. king (1), baba (1), bach (1), bailey (2), bajnai (3), bakfisok (1), balga (1), baloldal (12), barabás lőrinc (1), bartok (1), basszus (3), beatbox (3), belpol (25), belsőépítészet (1), beszámoló (3), betegség (1), bethlenfalvy (1), betlehem (2), biblia (1), bibliodráma (2), bigott (1), bioetika (1), bizalom (5), bizonyítvány (1), bizánci (1), blanckenstein miklós (1), blognyitás (1), blues (4), bokros (1), boldizsár (1), boldog (1), boldogság (4), bolond (1), bolondság (1), bonamassa (1), bonbon (1), bor (1), borlai (5), bosszú (1), budapest (5), budaörsi passió (1), buddhizmus (1), budi (1), bunda (1), béke (2), bérmálás (1), bíró (1), bíróság (1), bólogatós (1), bölcs (1), bölcsesség (1), büszkeség (1), bűn (10), bűnbeesés (1), bűntudat (1), bűnözés (1), catholic world report (1), cigány (7), cigányok (1), cikkgyűjtő (1), cimbalom (1), civil (2), coldplay (1), critical mass (2), csakra (1), család (15), csavargó (1), csengettyű (1), cseresznyefa (1), cserkészet (1), csillag (1), csillám (2), csoda (3), csoportdinamika (1), csíksomlyó (1), csőrike (1), cégvezető (1), címer (1), dadog (1), dadogás (1), dadogó (1), dalí (1), dan brown (1), david linx (1), david meshow (1), definíció (1), demográfia (7), demokrácia (4), deodato (1), deviancia (1), didgeridoo (1), diktatúra (1), divat (3), django reinhardt (2), dob (5), dokumentumfilm (1), dombornyomott (1), dreamtheater (3), dresch (1), drog (1), drámapedagógia (2), dufour (2), dévai (1), döntés (1), e-gazdaság (1), edző (1), egyenlőség (1), egyetem (2), egyetemi lelkészség (1), egyház (7), egyházi (1), egyházművészet (1), egyháztörténet (2), egyszerűség (1), egészség (2), egészségügy (2), el camino (1), eladó (1), elsőáldozás (1), elte (1), elöregedés (1), előadás (1), előfizetés (1), előítélet (1), embertárs (1), erik mongrain (2), erkölcs (1), erő (1), escala (1), etika (1), eucharisztia (1), europeanmantra (1), evangelizáció (2), evolúció (1), ezazanap (2), facility (1), falikút (1), falu (2), faludi akadémia (2), faludi ferenc akadémia (1), fashion (1), fatima (1), felelősség (1), feltámadás (2), ferences (5), ferences800 (2), festmény (2), feszület (2), fiatalok (1), fidesz (2), film (7), filmesztétika (2), filmművészet (2), filmszemle (1), filmtörténet (1), filozófia (1), foci (4), fogamzásgátlás (1), fogyasztás (3), fogyasztó (1), fogyasztói (1), fogyasztóiság (9), fogyatékos (5), fogyatékosság (2), folk (1), folyóirat (8), fontolva cinikus (2), forradalom (1), fortuna (1), foszforeszkáló (2), fradi (1), francis arinze (1), fsco (1), fuksz (1), fuvola (1), fájdalom (2), fény (1), férfi (3), földönkívüliek (1), fúzió (1), füzér (1), gatya (1), gauthier (1), gazdaság (38), gazdasági válság (1), gender (3), giccs (4), gif (1), gitár (11), globalizáció (5), globalizált (1), glossza (3), golgota (1), gondolat kiadó (1), gondolatkísérlet (2), gondviselés (1), gonolatkísérlet (1), gonosz (2), gonoszság (1), gospel (3), grandmaster flash (1), gregorián (1), gregory isaacs (1), gráf (1), gyengeség (2), gyermek (2), gyermekvállalás (1), gyertya (4), gyurcsány (2), gyász (1), gyónás (1), gyümölcs (1), gyűlölet (1), gyűlölettörvény (1), gépzene (2), gólyatábor (1), h1n1 (1), hagyomány (7), hajléktalan (2), haladás (1), hallani (1), halál (6), hamutál (1), hang drum (1), hangverseny (1), harag (1), harang (2), harry potter (1), hazugság (2), helyzetgyakorlat (1), hieroglifák (1), himnusz (1), hit (3), hitetlenség (1), hitvita (1), hivatal (1), hivatás (3), hologram (2), homoszexualitás (1), horváth kornél (1), house of pain (1), huszthy ádám (1), hála (1), háló (3), hálózat (2), házasság (15), házioltár (1), hétköznap (1), híd (1), húsvét (7), hülyeség (1), hős (1), hősiesség (1), hűség (1), idegengyűlölet (1), ideológia (1), idő (4), ifjúság (2), ifjúsági (3), igazság (2), igazságosság (3), igen (17), ikon (1), illatos (1), ima (9), imádság (1), ingatlanadó (1), ingyenes (1), ingyenesség (1), interjú (4), internet (1), intézmény (1), irigység (1), irodalom (2), iskola (6), istenkép (1), iszlám (10), izland (4), jan garbarek group (1), japán (1), jazz (6), jeff scott soto (1), jelenés (1), jenő (2), jerry reed (1), jezsuita (9), jezsuita blog (1), jobbik (4), jobboldal (3), jog (1), john scofield (1), jojomayer (3), jono callow (1), játék (1), jézus (24), (1), jókatolikus (1), jóléti állam (1), jóság (2), jövő (1), kagyló (1), kaltenecker (1), kamasz (1), kampány (9), kapcsolatrendszer (1), kapcsolatépítés (1), kapitalista (2), kapitalizmus (16), kariosz quartett (1), karitasz (3), karitász (2), karrier (1), karácsony (7), katolikus (1), katolikus közösségszervező (1), kdnp (1), kegyelem (1), kereszt (10), keresztes háború (1), keresztény (1), kereszténydemokrácia (1), kiegyezés (1), kiengesztelődés (1), kincstár (2), kirk franklin (1), király (2), királyság (6), királyásg (1), kisded (1), kiválasztott (1), kiválasztottság (1), klasszikus (3), klb (3), klezmer (1), klíma (1), kocsi (1), kocsma (1), kollégium (1), kommentár (7), kommentár nélkül (2), kommunikáció (2), kommunista (1), kommunizmus (6), koncert (4), konferencia (2), konfliktus (1), konzervativizmus (1), konzervatív (6), korea (1), kovász (1), kreacionizmus (2), kreativitás (2), kreatív (2), krimi (1), krisna (1), kristály (1), kritika (1), kulacs (2), kutya (1), kábítószer (1), kálvin (1), kántor (1), káromlás (1), kártya (1), képek (2), képeslap (1), képregény (1), képzőművészet (5), kérdés (1), kórus (1), költészet (1), könnyűzene (2), könyv (4), könyvhét (1), környezet (1), környezetvédelem (19), kötelesség (1), közbiztonság (1), közgazdaságtan (1), közjó (4), közélet (2), közösség (6), külpol (7), különkiadás (3), külügy (3), labdarúgás (1), ladányi andrea (1), lapszemle (8), lars danielsson (1), lassúság (1), lelkigyakorlat (1), lemez (1), les (1), levegőoszlopok (2), lexikon (1), liquidtension (1), liturgia (10), lmp (2), lomtalanítás (1), loop doctors (1), lourdes (1), lovag (3), lovaglás (2), lukács peta (2), lukácspeta (2), luther (1), lábmosás (1), lélek (4), létesítménygazdálkodás (1), (2), lúcia (1), magyar (2), magyar koratörténet (2), magyarellenesség (3), magyarság (21), majális (1), management (2), manipuláció (2), marcipán (1), marketing (2), marx (2), marxizmus (1), mashup (1), mater salvatoris (1), mater salvatoris lelkigyakorlatos ház (1), mcdonalds (1), mcferrin (1), mdf (4), meccs (1), mediterrán (1), meditáció (1), megbocsátás (2), meghívó (3), megküzdés (1), megtérés (4), megváltás (1), megváltó (1), menedzser (2), menedzsment (3), menekülés (1), mennyország (1), mesterházy (1), metal (1), meteor (1), miatyánk (1), michael jackson (1), michael manring (1), mike stern (1), miles davis (1), mission (2), misszió (6), misztika (1), misztikus (1), mkk (1), mlm (1), mobil (1), modern (2), modernitás (1), modernség (1), modoros (1), mol jazz fesztivál 2009 (5), monarchia (10), monarchista (5), monarchizmus (1), monstrancia (1), montana skies (1), mozart (1), mszp (6), multi (1), multikulti (3), multikulturalizmus (1), multikulturális (1), munkáspárt (2), muse (1), musical (1), muszlim (4), mádia (1), márc15 (1), mária (2), másság (3), média (14), médiaismeret (1), méltóság (1), mítosz (1), műanyag (1), műköröm (1), műveltség (1), művészet (9), nacionalizmus (2), nagycsalád (1), nagyjános (2), nagyság (1), nagyvállalat (2), nemiség (2), nemzet (1), nemzettudat (1), nevelés (4), nirvana (1), nobel-díj (1), nyalóka (2), nyaralo (6), nyaralás (1), nyelv (3), nyolc (1), nyugat (1), nyugdíj (1), nyugdíjas (1), nyílt levél (1), náci (1), nácik (2), nácizmus (1), német (1), néprajz (1), (3), obama (1), offshore (1), okosság (1), oktatás (2), olajfa (1), olimpia (1), ophir kutiel (1), orosz (2), országimázs (1), országkép (4), orvos (1), orvosetika (1), oximoron (1), pap (7), papság (5), papucsok (1), paradicsom (1), pax (1), pedagógia (1), pejtsik péter (1), pendrive (1), piac (2), piarista (1), pilátus (1), pink floyd (1), pió atya (5), plakát (2), pláza (1), plébánia (1), plüss (2), pogány (1), pogányság (3), politika (14), politikus (1), popkult (1), posztmodern (2), ppke (1), program (1), prédikáció (1), pszichodráma (1), pszichológia (2), pure (1), pure fashion (2), puskás (2), pál feri (1), pálos (1), pályaválasztás (1), pápa (7), pápanyalóka (1), pápaság (2), pápaválasztás (1), párbeszéd (2), párkapcsolat (2), pártus (1), pásztorbot (1), pécs (1), pécs2010 (32), pénteki zenész (33), pénz (3), póló (1), püspök (1), reform (1), reformkor (1), reklám (4), remete (1), remény (1), rendőrség (1), richard bona (2), riksa (1), roche (1), rock (1), rohanás (1), roma (1), romana (1), romhányi áron (1), román (1), rossz (1), rovásírás (1), rubik kocka (1), rémhír (1), róma (1), rózsafüzér (1), rózsalány (1), sajtó (2), sapientia (1), satriani (1), semmi (1), sfogli (1), signum (1), sigur rós (1), sillye (2), skót (1), slash (1), slicc (1), snétberger (1), soad (2), soul and gospel (1), spekuláció (1), spiritualitás (2), spirituális (1), sport (1), stan (1), stan fortuna (1), strauss (1), stressz (1), studio percussion (2), sungha jung (1), swing (1), szabadság (8), szakralitás (1), szakrális (1), szakrális művészetek hete (1), szappan (1), szavazás (1), szdsz (4), szegény (7), szegénység (8), szekta (1), szekták (1), szekularizáció (1), szeminárium (1), szemle (5), szemlélődés (1), szendőfi (1), szent (1), szent anna (1), szent antal (2), szent bernadett (1), szent ferenc (3), szent imre ház (1), szent istván (1), szent józsef (2), szent kristóf (1), szentek (1), szenteltvíz (1), szenteltvíztartó (4), szentháromság (1), szentkép (6), szentlélek (1), szentség (3), szenvedés (5), szerbia (1), szerelem (2), szerepek (1), szeretet (6), szeretetszolgálat (2), szerzetes (3), szerzetesrend (1), szerzetesség (1), szex (11), sziget (1), szittya (1), szlovák (13), sznob (1), szobor (6), szocializmus (1), szociológia (1), szociális (3), szolg.közl. (3), szolg közl (5), szolgálat (1), szolgálati közlemény (1), szolgáltató egyház (2), szolidaritás (4), szájharmónika (1), számmisztika (1), századvég (1), székely (2), színház (1), színváltós (1), szólásszabadság (1), szórólap (1), születésszabályozás (2), szőrme (1), szűz mária (14), sátán (6), sátánista (1), sátánizmus (1), sör (1), sün (1), taizé (4), tandíj (1), tanfolyam (1), tanmese (1), tanúság (1), tanúságtétel (2), tapasztalat (1), templom (6), teremtés (2), teremtésvédelem (2), terjesztés (1), természettudomány (1), terrorizmus (1), tetoválás (1), tisztítótűz (1), titok (1), tojás (2), tolerancia (2), toll (1), tommy emmanuel (2), továbbtanulás (1), traktor (1), trianon (1), tridenti (1), tudomány (5), tudás (1), turizmus (1), twitter (1), táj (1), tánc (1), társadalom (6), tízparancsolat (1), tóra (1), történelem (14), törvény (1), túlvilág (1), tüntetés (1), tőzsde (1), ufo (1), ukrajna (1), utca (1), utolsó vacsora (2), utópia (1), vadrum (2), vajdaság (1), vajtful (1), vallás (4), vallásközi (3), vallásos tagozat (1), vallásszabadság (1), vallásszociológia (1), variációk (5), vasárnap (1), vedres csaba (2), vendégszöveg (2), verbita (2), veres jános (1), vers (1), vers és dal (1), viccö (15), videó (2), viktor (3), világ (9), világiasodás (1), világító (3), vita (2), vitrin (1), vágta (1), választás (2), vállalat (2), vállalatvezető (1), vállalkozás (2), vállalkozó (3), válság (7), város (4), városközpont (1), városmisszió (4), váza (1), vértanú (2), web (2), winand gábor (1), winkler balázs (1), yngwie malmsteen (1), yuppie (1), yuri lane (1), zajzene (1), zarathustra (1), zarándok (2), zarándoklat (3), zavargás (1), zene (15), zene szemeinknek (3), zsidó (10), zsinat (1), zsoltár (1), zöld pardon (2), zöldség (1), Ádám (1), ÉrMe (7), Érme (1), Éva (1), állam (1), állatok (1), állásközvetítés (2), árpádsáv (1), életminőség (1), életvezetés (2), élvezet (1), ének (1), építész (1), építészet (3), érme (1), értelem (1), értelmiség (1), érték (1), ész (1), észszerű (1), évforduló (5), óra (3), ószövetség (1), ökoharcos (1), ökológia (6), ökológiai (1), ökológiai válság (1), ökumenikus (2), ökumenizmus (2), ökumené (12), ökumkenizmus (2), öltözködés (2), öngyújtó (1), önkéntes (1), önkéntesség (2), önvád (1), önátadás (1), örökkévalóság (1), új (1), újabb papucsok (1), úriember (1), út (1), útkeresés (2), útkereső (2), ügynök (1), üldöztetés (1), ünnep (3), ütőhangszer (1), üveg (1), üzlet (13), üzletember (1), üzleti találkozó (2), őrangyal (2), 72 (1), 1956 (3)

© IGEN 2007-2010ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemPartnereinkRSSRSS HozzászólásokFacebookoniWiW-enTwitteren