Hozzászólások:

felh.

jelszó

Belépés Regisztráció

Ma 2010. július 29-e, csütörtök, Judit, Xénia napja van.

Cimke: bűn

A bűntudat szükséges, a folytonos önvád káros [+]

A bűntudat szükséges, ez azonban nem jelenti azt, hogy a keresztény ember életének alapdallama a folyamatos önvád lenne. A folyamatos önvád ugyanis öngyűlöletet támaszt, ráadásul igen gyakran a gőg álruhája: nem Istennel és az embertársainkkal szembeni szeretetlenségünket fájlaljuk, hanem személyes kudarcainkat, amelyben tökéletlenségünk megnyilvánul, elhomályosítva a saját magunkról rajzolt, isteníthető bálványképet.

Isten háta mögött [+]

Szegénység és bűnözés

A mélyszegénység a csoport és egyén számára a teljes reményvesztettség, céltalanság és tehetetlenség állapota, amelyben az ember valódi emberi minősége is megkérdőjeleződik, veszélybe kerül, hiszen az élettevékenységek a puszta létfenntartásra és a fajfenntartásra korlátozódnak, miközben a lelki élet fokozatosan, végül teljesen elsivárosodik. Az ösztönéleti funkciókra redukálódott egyén és csoportja elszakad a három nagy értékvilágtól, amelyek egy emberközösséget konstituálnak:

A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére [+]

BLOGajánló

Vajon milyen volna egy bűnbeesés nélküli világban a vizsgaidőszak? Vajon ott nem támasztanának követelményeket? Mindenki 5-öst kapna? A vizsgáztatók megdicsérnék az összes feleletet?

Konzervatív Batman, baloldali Superman [+]

BLOGajánló

Batman egyértelmű üzenete, hogy a bűn nem kifizetődő, a Jó pedig mindig győzedelmeskedik, és még egy őrült világban is, ahol cérnaszálon múlhat a bűnbeesés, megéri hinni a Jóban. Individuálisan, személyesen kell benne hinni, nem pedig egy földöntúli, emberfeletti szuperhőstől várni a megmentést, sikítva, hogy "Superman! Superman!"

A pite és a hit ereje [+]

BLOGajánló

Mint a filmből kiderül, a lelkész bármeddig képes elmenni a rábízott bűnösök lelki üdve érdekében. De a képlet mégsem ilyen egyszerű: Anders Thomas Jensen Ádám almái c. feketekomédiája ugyanis éles határhelyzeteket, tragédiákat és kínosabbnál kínosabb szituációkat ábrázol.

A hét főbűn - dokumentumfilmen [+]

Folytatódik a Faludi Akadémai dokumentumfilmes fóruma, ahol a hatvanas évektől kezdve napjainkig készített történelmi, szociológiai, néprajzi, kulturális témájú filmekből válogatnak. A filmek és az utánuk következő beszélgetések a dokumentumfilmet mint a társadalom filmes lelkiismeretét vonják kérdőre: képesek-e a társadalomnak tükörképet állítani? A következő film 2008. március 19-én: Dér András: A hét főbűn (2006) 52' (Mit jelent ma a restség, a bujaság, a kapzsiság, a harag, a gőg, az irigység és a falánkság fogalma?)

Juthat-e az ember bűn által a szentségbe? [+]

Folyóiratszemle - Vigilia

"Felix culpa" - mondja az eredeti bűnre utalva a nagyszombati szertartás szövege, azaz: boldog/szerencsés a bűn, mert alkalmat adott megváltásunkra... Pilinszky versbeli bűnözője a Rossz aurájából, a negatív szakralitásból - bűne révén - a szentségközeli tartományba lép. Szenvedése által méltóvá válik az Isten titkában való osztozásra. Csak találgatni tudom, mi lehet a titok, amit egyedül az ítéletére váró tud elhallgatni.

cimkék

1% (1), 2009, (1), 20 év (2), 3d (1), 72 óra (1), Abigél (1), Aki Takase (1), Amerika (1), Andorka Péter (1), Aranyszájú (1), Asklepios (1), Bacsó Kristóf (1), Bakancslista (1), Bakonybél (1), Bangha (1), Barsi (1), Batman (1), Bernstein (1), Besenyő Pista (1), Betlehem (1), Biblia (19), Bizánc (1), Brenner (1), Budai Vár (2), Budajenő (1), Budapest (4), Buddenbrook (1), Buji (1), Böjte (2), Böjte Csaba (1), CL (2), CSI (1), Caritas in Veritate (5), Che (1), Chopin (1), Cseh Tamás (1), Cserhalmi (1), Csiki-Bege (1), Czellár Mónika (1), Darwin (1), Derrick (1), Dessewffy (1), Doing Business (1), Don-kanyar (1), Dresch Mihály (1), Dsida (1), Délvidék (2), Emile Parisien (1), Erdmann 3000 (1), Erdély (2), Erdő Péter (1), Esterházy (1), Eugene Chadbourne (1), Európa (9), FHstreetart (3), Fekete-Kovács Kornél (1), Felvidék (8), Fidesz (1), Fivész (1), Fortuna (2), Fradi (1), Godó (1), Goethe (1), Goh (1), Gyurkovics (1), Gömör (1), H1N1 (1), HR (3), Habsburg (1), Hajnal Géza (2), Hajszoló (1), Han Bennink (1), Hans Ulrik (1), Haydn (1), Henry Franklin (1), Hitler (1), Hollywood (1), Huntington (1), II. János Pál (1), II. János Pál Gazdaságetikai Intézet (1), II. János Pál Pápa (1), II. János pál pápa (1), II jános pál (1), IKSZ (2), IV. Károly (2), Ildikó (1), Isten (1), Jeffrey Cornwall (1), Juliusz Janusz (1), Jálics (1), Karátson (1), Kazánkirály (1), Kecskemét (1), Kismuncsel (1), Kiss Ulrich (1), Klebelsberg (1), Kobzos (1), Kopp Mária (2), Kor-Zár (1), Korán (1), Kozma (1), Krencsey (1), Krómer (1), Kuklay (1), Kwang (1), Kádár János (1), Kína (1), Lee (1), Lendvai (1), London (1), Lotte Anker (1), MBJ (1), Magyarország (26), Management by Jesus (2), Mariazell (1), Marylin Manson (1), Medgyes Tamás (1), Meszlényi Zoltán (1), Mindszenty (3), Mithrasz (1), Molnár-C. (1), Monarchia (1), Mádl (1), Mária (1), Mária Út (1), Nagy-Magyarország (1), Nagybecskerek (1), Nagymaros (2), Nationalelf (1), Nemadomfel (1), Nyeső (1), Németország (1), OKET (1), Oláh Kálmán (1), Oroszország (2), Otthonteremtés, (1), Palaver (1), Palya (1), Paul Dateh (1), Petrőczi (1), Pilinszky (1), Pilis (1), Pilisszántó (1), Pray (1), Prohászka (1), Páty (1), Radnóti (1), Rafael (1), Regnum (1), Reményik (1), SG5 (1), Sacré Coeur (1), Saga Quartet (1), Sapientia (1), Scampolo (1), Schumicky András (1), Schönstadt (1), Scitovszky (1), Scott Kinsey (1), Scruton (3), Shakespeare (1), Sillye (2), Simon Toldam (1), Simone Weil (1), Skrabski Árpád (1), Slachta (1), Subicz Gábor (1), Sudár (1), Superman (1), Szekeres István (1), Szent Erzsébet (1), Szent István Bazilika (1), Szent Pál (1), Szentkorona (1), Szlovákia (1), Szovjetunió (1), Széchenyi (1), Székely János (1), Szűz Mária (1), Sátán (1), Tappert (1), Telki (1), Thatcher (1), Tiago della Vega (1), Tocqueville (2), Tolcsvay (1), Tony Blair (1), Tóth Viktor (1), USA (1), Vagantes (1), Vanier (1), Varázsfuvola (1), Vatikán (1), XII. Pius (1), XII. Piusz (1), XVI. Benedek (3), Zita királyné (1), a capella (3), a viskó (1), abortusz (2), action-figura (1), adni (1), adomány (1), adománygyűjtés (2), advent (2), adó (3), adócsalás (1), after crying (2), agresszió (1), agy (1), ajándék (1), ajánló (31), akusztikus (1), album (1), algéria (1), alkoholizmus (1), allah (1), alázat (2), amerika (1), amnesztia (1), andrea bocelli (1), andy mykee (1), anglikán (1), angyal (3), animals (1), antik (1), antiochia (1), antiszemita (3), antiszemitizmus (6), antizene (2), antonio canizares (1), antropológia (1), anya (1), anyukák (1), apukák (1), apáca (2), aranyozott (1), assisi (2), ateista (3), ateizmus (8), autó (1), autómosó (1), avatás (1), b.b. king (1), baba (1), bach (1), badiny jós ferenc (1), bailey (2), bajnai (3), bakancslista (1), bakfisok (1), balczó zoltán (1), balga (1), baloldal (12), baptista (1), barabás lőrinc (1), bartok (1), basszus (3), beatbox (5), belpol (29), belsőépítészet (1), beszámoló (3), betegség (1), bethlenfalvy (1), betlehem (2), biblia (1), bibliodráma (2), bigott (1), bikicsunáj (1), bioetika (1), bizalom (5), bizonyítvány (1), bizánci (1), blanckenstein miklós (1), bliccelés (1), blognyitás (1), blues (4), bokor bázisközösség (1), bokor közösség (1), bokros (1), boldizsár (1), boldog (2), boldogság (4), bolond (1), bolondság (1), bolívia (1), bonamassa (1), bonbon (1), bor (1), borka balázs (1), borlai (5), bosszú (1), budapest (6), budaörsi passió (1), buddha (1), buddhizmus (1), budi (1), bulányi györgy (2), bunda (1), bárka közösség (1), béke (2), bérmálás (1), bíró (1), bíróság (1), bólogatós (1), böjt (1), böjte csaba (2), bölcs (1), bölcsesség (2), búcsú (3), büszkeség (1), bűn (10), bűnbeesés (1), bűntudat (1), bűnözés (2), c64 (1), cannes (1), catholic world report (2), chatolic world report (1), cigány (10), cigányok (1), cigánypolitika (1), cikkgyűjtő (1), cimbalom (1), ciprus (1), civil (3), civil partner kft (1), coldplay (1), concordia (1), critical mass (2), csakra (1), család (17), család, (1), családalapítás (1), csavargó (1), csengettyű (1), cseresznyefa (1), cserkész (2), cserkészet (1), csillag (1), csillám (2), csoda (4), csoportdinamika (1), csíksomlyó (5), csőrike (1), cégvezető (1), cégér (1), címer (1), cölibátus (3), dadog (1), dadogás (1), dadogó (1), dalai láma (1), dalí (1), dan brown (1), david linx (1), david meshow (1), definíció (1), demográfia (7), demográfia, (1), demográfiai krízis (1), demokrácia (4), deodato (1), deviancia (1), didgeridoo (1), diktatúra (1), divat (3), dj (1), django reinhardt (2), dob (7), dokumentumfilm (1), dombornyomott (1), dreamtheater (3), dresch (1), drog (2), drámapedagógia (2), dufour (2), démon (1), dévai (1), döntés (1), e-gazdaság (1), edző (1), egyenlőség (1), egyetem (2), egyetemi lelkészség (1), egyház (11), egyházak (1), egyházi (1), egyházi iskola (1), egyházművészet (1), egyháztörténet (2), egyházüldözés (1), egyszerűség (1), egészség (2), egészségügy (2), el camino (1), el caminó (1), eladó (1), elmebeteg (1), elsőáldozás (1), elte (1), elöregedés (1), előadás (1), előfizetés (1), előítélet (1), embertárs (1), engedelmesség (1), eretnek (1), erik mongrain (2), erkölcs (1), erő (1), escala (1), esernyő (1), etika (1), eucharisztia (1), europeanmantra (1), eurovíziós dalfesztivál (1), evangelizáció (2), evolúció (1), ezazanap (3), facility (1), falikút (1), falu (2), faludi akadémia (3), faludi ferenc akadémia (1), fashion (1), fatima (1), felelősség (3), feltámadás (3), felvételi (2), ferences (6), ferences800 (2), festmény (2), fesztivál (1), feszület (3), fiatalok (1), fidesz (3), film (9), filmesztétika (2), filmművészet (2), filmszemle (1), filmtörténet (1), filozófia (1), finanszírozás (1), foci (9), fogamzásgátlás (1), fogyasztás (3), fogyasztó (1), fogyasztói (1), fogyasztóiság (10), fogyatékos (6), fogyatékosság (2), folk (1), folyóirat (9), fontolva cinikus (2), forradalom (1), fortuna (1), foszforeszkáló (2), fradi (1), franciaország (2), francis arinze (1), freskó (1), fsco (1), fuksz (1), fuvola (1), fájdalom (2), félelem (1), fény (1), férfi (3), földönkívüliek (1), fúzió (1), füzér (1), galamb (1), gatya (1), gauthier (1), gazdaság (43), gazdasági válság (1), gender (3), giccs (4), gif (3), gitár (13), globalizáció (5), globalizált (1), glossza (3), gokart (1), golgota (1), gondolat kiadó (1), gondolatkísérlet (2), gondviselés (1), gonolatkísérlet (1), gonosz (2), gonoszság (1), gospel (3), grandmaster flash (1), gregorián (1), gregory isaacs (1), gráf (1), gyengeség (2), gyerekek (1), gyermek (3), gyermekvállalás (2), gyertya (4), gyilkosság (2), gyurcsány (2), gyász (1), gyónás (1), gyöngyök (1), gyümölcs (1), gyűlölet (1), gyűlölettörvény (1), gépzene (2), gólyatábor (1), h1n1 (1), hagyomány (7), hajléktalan (2), haladás (1), hallani (1), halál (6), hamutál (1), hang drum (1), hangverseny (2), harag (1), harang (2), harry potter (1), hazugság (2), hegedű (1), helyzetgyakorlat (1), hieroglifák (1), himnusz (1), hit (3), hitetlenség (1), hitoktató (1), hitvita (1), hivatal (1), hivatás (3), holland (1), hologram (3), homoszexualitás (2), horror (1), horváth kornél (1), house of pain (1), huszthy ádám (1), hála (1), háló (5), hálózat (2), házas hétvége (1), házasság (17), házioltár (1), hétköznap (1), híd (1), hús (1), húsvét (8), hülyeség (1), hős (1), hősiesség (1), hűség (1), idegengyűlölet (1), ideológia (1), idő (4), ifjúság (2), ifjúsági (4), igazság (3), igazságosság (3), igen (17), ikon (1), il foglio (1), illatos (2), ima (11), imádság (1), ingatlanadó (1), ingyen (2), ingyenes (1), ingyenesség (1), interjú (8), internet (3), intézmény (1), invesztitúra (1), irak (1), irigység (1), irodalom (2), iskola (6), isten (1), istenkép (1), istentisztelet (1), iszlám (10), izland (5), jan garbarek group (1), japán (1), jazz (6), jeff scott soto (1), jelenés (1), jenő (2), jerry reed (1), jezsuita (9), jezsuita blog (1), jezsuiták (1), jobbik (7), jobboldal (3), jog (1), john cage (1), john mclaughlin (1), john scofield (1), jojomayer (3), jono callow (1), jános pál (1), játék (1), jég (1), jézus (35), (1), jókatolikus (1), jóléti állam (1), jóság (2), jövő (1), kagyló (1), kalap (1), kaltenecker (1), kamasz (1), kampány (13), kapcsolatrendszer (1), kapcsolatépítés (1), kapitalista (2), kapitalizmus (16), kariosz quartett (1), karitasz (3), karitász (3), karkötő (1), karrier (1), karácsony (7), katolicizmus (1), katolikus (1), katolikus közösségszervező (1), kdnp (2), kegyelem (1), kegyhely (1), kenyér (1), kerekes band (1), kereszt (11), keresztelő (2), keresztelő szent jános (1), keresztes háború (1), keresztség (1), keresztény (1), kereszténydemokrácia (1), kereszténység (1), keresztényüldözés (1), kiegyezés (1), kiengesztelődés (1), kincstár (2), kirakat (1), kirekesztés (1), kirk franklin (1), király (2), királyság (6), királyásg (1), kisded (3), kiválasztott (1), kiválasztottság (1), kiállítás (1), klasszikus (3), klb (3), klezmer (1), klíma (1), kocsi (1), kocsma (2), kollégium (1), kommentár (8), kommentár nélkül (2), kommunikáció (2), kommunista (1), kommunizmus (7), koncert (4), konferencia (3), konfliktus (1), konzervativizmus (1), konzervatív (7), kopernikusz (1), korea (1), kormány (1), kovász (1), kreacionizmus (2), kreativitás (2), kreatív (2), krimi (1), krisna (1), kristály (1), kritika (2), kulacs (2), kulcstartó (1), kurucinfo (1), kutya (1), kábítószer (1), kádár (2), kálvin (1), kántor (1), káromlás (1), káros (1), kártya (1), kávé (1), kémia (1), képek (2), képeslap (2), képregény (1), képzőművészet (5), kérdés (1), kórus (1), költészet (1), könnyűzene (2), könyv (4), könyvhét (1), környezet (1), környezetvédelem (19), kötelesség (1), közbiztonság (1), közel-kelet (1), közgazdaságtan (1), közjó (4), közteherviselés (1), közélet (2), közöspont (1), közösség (8), közösségek (1), közügy (1), külpol (8), különkiadás (4), külügy (3), labdarúgás (1), ladányi andrea (1), lajkó félix (1), lakhatás, (1), lapszemle (9), lars danielsson (1), lassúság (1), lelkigyakorlat (1), lelkiségi mozgalmak (1), lemez (1), lena (1), les (1), levegőoszlopok (2), levél (1), lexikon (1), liberális (1), liquidtension (1), liturgia (12), lmp (2), lomtalanítás (1), loop doctors (1), lourdes (1), lovag (3), lovaglás (2), lufi (1), lukács peta (2), lukácspeta (2), luther (1), lábmosás (1), légfrissítő (1), lélek (5), létesítménygazdálkodás (1), (2), lúcia (1), madai zsolt (1), magyar (2), magyar koratörténet (2), magyar máltai szeretetszolgálat (1), magyarellenesség (3), magyarság (24), magánügy (1), majális (1), management (2), manipuláció (2), marcipán (1), marihuána (1), mark knopfler (1), marketing (2), marx (2), marxizmus (1), mashup (1), mater salvatoris (1), mater salvatoris lelkigyakorlatos ház (1), matrica (1), mcdonalds (1), mcferrin (1), mdf (6), meccs (1), mediterrán (1), meditáció (2), medjugorje (1), megbocsátás (2), meghívó (3), megküzdés (1), megtérés (4), megváltás (1), megváltó (1), menedzser (2), menedzsment (3), menekülés (1), mennyország (1), mese (1), mesterházy (1), metal (1), meteor (1), miatyánk (1), michael jackson (2), michael manring (1), mike stern (1), miles davis (1), ministráns (1), mise (1), miseruha (2), mission (2), misszió (8), misztika (1), misztikus (1), mkk (1), mlm (1), mobil (1), modern (2), modernitás (1), modernség (1), modoros (1), mol jazz fesztivál 2009 (5), monarchia (10), monarchista (5), monarchizmus (1), monstrancia (1), montana skies (1), mozart (2), mozgalom (1), mszp (6), muffin (1), multi (1), multikulti (3), multikulturalizmus (1), multikulturális (1), munka (1), munkáspárt (2), muse (1), musical (2), muszlim (4), mádia (1), márc15 (1), mária (3), másság (3), média (15), médiaismeret (1), méltóság (1), mérnök (1), mítosz (1), mózes (1), műanyag (1), műköröm (1), műveltség (1), művirág (1), művészet (9), nacionalizmus (2), nagycsalád (1), nagyjános (2), nagykövet (1), nagymaros (1), nagyság (1), nagyvállalat (2), nemiség (2), nemzet (1), nemzettudat (1), nevelés (4), nigel kennedy (1), nirvana (1), nobel-díj (1), noé (2), nyaklánc (1), nyalóka (3), nyaralo (6), nyaralás (1), nyelv (3), nyolc (1), nyomor (1), nyugat (1), nyugdíj (2), nyugdíjas (1), nyílt (1), nyílt levél (1), náci (2), nácik (2), nácizmus (1), német (1), népesség, (1), néprajz (1), népzene (1), (3), nőtlenség (1), obama (2), offshore (1), okosság (1), oktatás (3), olajfa (1), olimpia (1), ophir kutiel (1), orosz (2), országimázs (1), országkép (4), ortodox (1), orvos (1), orvosetika (1), oximoron (1), pap (11), papság (7), papság éve (2), papucsok (1), papírnehezék (1), paradicsom (1), pat metheny (1), pax (1), pedagógia (1), pejtsik péter (1), pendrive (1), piac (2), piarista (1), pilátus (1), pink floyd (2), pió atya (6), plakát (2), pláza (1), plébánia (1), plébános (1), plüss (3), pogány (1), pogányság (3), politika (16), politikus (1), popkult (1), pornó (1), posztmodern (2), ppke (1), prevenció (1), program (1), prédikáció (2), pszichodráma (1), pszichológia (3), pure (1), pure fashion (2), puskás (2), pál feri (1), pálos (1), pályaválasztás (1), pályázat (1), pápa (20), pápanyalóka (1), pápaság (2), pápaválasztás (1), párbeszéd (2), párkapcsolat (3), párna (1), pártus (2), párválasztás (1), pásztorbot (1), pécs (1), pécs2010 (32), pénteki zenész (42), pénz (4), póló (1), pünkösd (1), püspök (2), rasszizmus (1), ratzinger (1), recept (1), reform (1), reformkor (1), regnum (1), reklám (4), remete (1), remény (1), rendőrség (1), retro (1), richard bona (2), riksa (1), roche (1), rock (2), rohanás (1), roma (1), romana (1), romhányi áron (1), román (1), rossz (1), rovásírás (1), rubik kocka (1), rémhír (1), róma (3), rózsafüzér (1), rózsalány (1), sajtó (2), sapientia (4), satriani (1), schanda tamás (1), semmi (1), sfogli (1), signum (1), sigur rós (1), sillye (2), skót (1), slash (1), slicc (1), snétberger (1), soad (2), soul and gospel (1), spekuláció (1), spiritualitás (2), spirituális (1), sport (1), stan (1), stan fortuna (1), strauss (1), streetart (1), stressz (1), studio percussion (2), sungha jung (1), swing (1), szabadság (8), szakralitás (1), szakrális (1), szakrális művészetek hete (1), szappan (1), szavazás (1), szdsz (4), szegény (7), szegénység (8), szekta (2), szekták (1), szekularizáció (3), szeminárium (1), szemle (5), szemlélődés (1), szendőfi (1), szent (1), szent anna (1), szent antal (2), szent bernadett (1), szent ferenc (3), szent imre ház (1), szent istván (1), szent józsef (2), szent kristóf (1), szent péter bazilika (1), szentek (2), szenteltvíz (1), szenteltvíztartó (4), szentháromság (1), szentjánosbogár (1), szentkép (8), szentlélek (1), szentmise (3), szentszék (1), szentség (3), szenvedély (1), szenvedés (5), szerbia (1), szerelem (2), szerepek (2), szeretet (7), szeretetszolgálat (3), szerzetes (5), szerzetesrend (1), szerzetesség (1), szex (13), szexualitás (1), sziget (2), szittya (1), szlovák (15), sznob (1), szobor (7), szocializmus (2), szociológia (1), szociális (3), szolg.közl. (3), szolg közl (7), szolgálat (1), szolgálati közlemény (1), szolgáltató egyház (2), szolidaritás (4), szolidarítás (1), szájharmónika (1), számmisztika (1), századvég (1), székely (2), színház (1), színváltós (1), szólásszabadság (1), szórólap (1), születésszabályozás (2), szőrme (1), szűz mária (16), sáska (1), sátán (7), sátánista (1), sátánizmus (1), sör (1), sün (1), taizé (6), találkozó (1), tandíj (1), tanfolyam (1), tanmese (1), tanulmány (1), tanítványok (1), tanúság (1), tanúságtétel (2), tapasztalat (1), templom (7), teremtés (2), teremtésvédelem (2), terjesztés (1), természettudomány (2), terrorizmus (1), tervezés (1), testvéroldal (2), tetoválás (1), the real group (1), tisztítótűz (1), titok (1), tojás (2), tolerancia (2), toll (1), tommy emmanuel (2), torinói lepel (1), továbbtanulás (1), tradicionális (1), traktor (1), trianon (3), tridenti (1), tuba (1), tudomány (5), tudás (1), turizmus (1), twitter (2), táj (1), tánc (1), társadalom (6), tízparancsolat (1), tóra (1), történelem (14), törvény (1), török (2), túlvilág (1), tükör (1), tüntetés (1), tőzsde (1), tűzzománc (1), ufo (1), ukrajna (2), utazás (1), utca (1), utolsó vacsora (4), utópia (1), vadrum (2), vajdaság (1), vajtful (1), vallás (5), vallási szimbólum (1), vallásközi (3), vallásos tagozat (1), vallásszabadság (1), vallásszociológia (1), variációk (5), vasárnap (2), vatikán (1), vatikáni valuta (1), vb (1), vedres csaba (2), vegetáriánus (1), vendégszöveg (2), venezuela (1), verbita (2), veres jános (1), vers (1), vers és dal (1), viccö (17), videó (2), viktor (4), villanykapcsoló (1), világ (12), világbajnokság (2), világiasodás (1), világító (3), vita (2), vitrin (1), vuvuzela (1), vágta (1), választás (3), választás2010 (4), vállalat (2), vállalatvezető (1), vállalkozás (2), vállalkozó (3), válság (7), város (4), városközpont (1), városmisszió (4), váza (1), vértanú (4), web (2), winand gábor (1), winkler balázs (1), yngwie malmsteen (1), yuppie (1), yuri lane (1), zajzene (1), zarathustra (1), zarándok (2), zarándoklat (5), zavargás (1), zene (15), zene szemeinknek (3), zsidó (10), zsinat (1), zsoltár (1), zárva (1), zöld pardon (2), zöldség (1), Ádám (1), ÉrMe (7), Érme (1), Éva (1), Øystein Baadsvik (1), áldozás (1), állam (3), állatok (1), álláshirdetés (1), állásközvetítés (2), árpádsáv (2), árvíz (2), életminőség (1), életvezetés (2), élvezet (1), ének (1), építész (1), építészet (3), érme (2), értelem (1), értelmiség (1), érték (1), ész (1), észszerű (1), évforduló (6), óra (3), ószövetség (1), ökoharcos (3), ökológia (6), ökológiai válság (2), ökumenikus (2), ökumenizmus (2), ökumené (12), ökumkenizmus (2), öltözködés (2), öngyújtó (1), önkéntes (2), önkéntesség (4), önvád (1), önátadás (1), örökkévalóság (1), összefogás (1), ötletbörze (1), új (1), újabb papucsok (1), újpogány (1), újratemetés (1), úriember (1), út (1), útja (1), útkeresés (2), útkereső (2), ügynök (2), üldöztetés (1), ünnep (4), ütőhangszer (1), üveg (2), üzlet (15), üzletember (1), üzleti találkozó (2), őrangyal (2), 72 (1), 1956 (3)

© IGEN 2007-2010ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemPartnereinkRSSRSS HozzászólásokFacebookoniWiW-enTwitteren