Hozzászólások:
Cikkgyűjtő
Ma 2010. március 12-e, péntek, Gergely napja van.
Mihez képest van paphiány? Miért kevés az elkötelezett keresztény? Hogyan léphet a fogyasztóiság helyére az öntudatosság? Blanckenstein Miklós atyával, az IGEN alapító atyjával a papképzés kérdésein túl szekularizációról, tudatos értékválasztásról és arról beszélgettünk, hogy mi a közösségi Egyház feladata az újraevangelizálás korában.
Négy éve még egyik 11 éves hittanosom tesztelgetett egy Marilyn Manson-os pólóval, de nem számolt mélyre nyúló metálos múltammal (és hogy gimisként cifrább metallicás póló is volt rajtam, haha).
Soha, de soha ne vegyél olyan könyvet, 1. amelynek szerzője doktori címét használja a borítón, 2. amelynek címlapján olvashatók a „nagysikerű", „tévében látott", „ajánlásával", „folytatás", „a Lófaszhadnagy szerzőjétől" kifejezések...
Nemhiába alkalmazták a rómaiak sikeresen a „kenyeret és cirkuszt" elvét. Valamilyen formában ez érvényesült most is. Cirkusznak ott a tv, kenyérnek ott az akció. És az ember irányítható, nem gondolkodik, ösztönlénnyé silányul.
Mitől lesz jó fej egy bolt? Nyilván attól, amit és ahogyan árul, és ha a puszta kereskedelmi tevékenység mellé valami pluszt is kapunk ott. A Tudatos Vásárló egy új sorozat első részében használtgyerekruha-boltba látogatott.
Az 56-os forradalom után a politika rádöbbent arra, az összetartozás-élmény, a társadalmi kohézió a legveszélyesebb a számára, ezért megpróbálta elnyomni a nemzeti azonosságtudatot, és célzatosan kezdte terjeszteni a fogyasztói ideológiát. És a polgárok valóban „a kocsit választották a kicsi helyett". Nemcsak a diktatórikus hatalomnak, hanem a fogyasztói szemléletből hasznot húzó cégeknek is az az érdekük, hogy az egyének ne tartozzanak közösségbe, mert leginkább a magányosan szorongó ember manipulálható.
Egy elöregedő társadalomban egyre nagyobb az időskorúak aránya. Sok múlik azon, hogy ez a társadalmi réteg mennyire hosszú távon gondolkodik. Nyilvánvaló, hogy a materialista és individualista filozófia alapján állva elsősorban saját jólétének a várható élettartamon belüli optimalizálására fog törekedni. A felhalmozott befektetéseit feléli, értékesítésükből származó jövedelmeit fogyasztásra fordítja, s nem szándékozik tovább megtakarítani.
Az utcán a tekintetem beleütközik egy hirdetőtáblába. Elégedetten mosolygó férfit látok rajta, mellette karácsonyi hangulatot árasztó díszek. Igaz, novemberben kicsit korai, bár lassan kénytelenek vagyunk megszokni, hogy - az amerikai szokásokat utánozva - már helloween után kezdődik karácsonyi készület. Ami valóban felkavaró, az a szlogen, ami a helyi bevásárlóközpontot reklámozza: A VÁSÁRLÁS ÜNNEPE.
Milyen terméket és szolgáltatást válasszon a fogyasztó, ha olyan döntéseket szeretne hozni, amellyel a környezet védelmét, a társadalom fejlődését támogatja? A Tudatos Vásárlók Egyesülete által szervezett "Wunderkammer" kiállításon 2008. november 4. és 23. között olyan dolgokat gyűjtöttek össze, amelyek óvják a környezetet, amelyeket társadalmi felelősséget vállaló alkotók, vállalkozások állítottak össze, és amelyek a fogyasztók mindennapi, valós igényeit elégítik ki.
2009, (1), 20 év (2), Abigél (1), Aki Takase (1), Amerika (1), Andorka Péter (1), Aranyszájú (1), Asklepios (1), Bacsó Kristóf (1), Bakancslista (1), Bakonybél (1), Bangha (1), Barsi (1), Batman (1), Bernstein (1), Besenyő Pista (1), Betlehem (1), Biblia (19), Bizánc (1), Brenner (1), Budai Vár (2), Budajenő (1), Budapest (4), Buddenbrook (1), Buji (1), Böjte (2), CL (2), CSI (1), Caritas in Veritate (4), Che (1), Chopin (1), Cseh Tamás (1), Cserhalmi (1), Csiki-Bege (1), Darwin (1), Derrick (1), Dessewffy (1), Doing Business (1), Don-kanyar (1), Dresch Mihály (1), Dsida (1), Délvidék (2), Emile Parisien (1), Erdmann 3000 (1), Erdély (2), Erdő Péter (1), Esterházy (1), Eugene Chadbourne (1), Európa (9), FHstreetart (3), Fekete-Kovács Kornél (1), Felvidék (8), Fidesz (1), Fivész (1), Fortuna (2), Fradi (1), Godó (1), Goethe (1), Goh (1), Gyurkovics (1), Gömör (1), H1N1 (1), HR (3), Habsburg (1), Hajnal Géza (2), Hajszoló (1), Han Bennink (1), Hans Ulrik (1), Haydn (1), Henry Franklin (1), Hitler (1), Hollywood (1), Huntington (1), II. János Pál (1), II. János Pál Gazdaságetikai Intézet (1), IKSZ (2), IV. Károly (2), Ildikó (1), Jeffrey Cornwall (1), Jálics (1), Karátson (1), Kazánkirály (1), Kecskemét (1), Kismuncsel (1), Kiss Ulrich (1), Klebelsberg (1), Kobzos (1), Kopp Mária (2), Kor-Zár (1), Korán (1), Kozma (1), Krencsey (1), Krómer (1), Kuklay (1), Kwang (1), Kádár János (1), Kína (1), Lee (1), Lendvai (1), London (1), Lotte Anker (1), MBJ (1), Magyarország (26), Management by Jesus (2), Mariazell (1), Marylin Manson (1), Meszlényi Zoltán (1), Mindszenty (3), Mithrasz (1), Molnár-C. (1), Monarchia (1), Mádl (1), Mária (1), Mária Út (1), Nagy-Magyarország (1), Nagybecskerek (1), Nagymaros (2), Nationalelf (1), Nemadomfel (1), Nyeső (1), Németország (1), OKET (1), Oláh Kálmán (1), Oroszország (2), Palaver (1), Palya (1), Paul Dateh (1), Petrőczi (1), Pilinszky (1), Pilis (1), Pilisszántó (1), Pray (1), Prohászka (1), Páty (1), Radnóti (1), Rafael (1), Regnum (1), Reményik (1), SG5 (1), Sacré Coeur (1), Saga Quartet (1), Scampolo (1), Schumicky András (1), Schönstadt (1), Scitovszky (1), Scott Kinsey (1), Scruton (3), Shakespeare (1), Sillye (2), Simon Toldam (1), Simone Weil (1), Skrabski Árpád (1), Slachta (1), Subicz Gábor (1), Sudár (1), Superman (1), Szekeres István (1), Szent Erzsébet (1), Szent István Bazilika (1), Szent Pál (1), Szentkorona (1), Szlovákia (1), Szovjetunió (1), Székely János (1), Szűz Mária (1), Sátán (1), Tappert (1), Telki (1), Thatcher (1), Tiago della Vega (1), Tocqueville (2), Tolcsvay (1), Tony Blair (1), Tóth Viktor (1), USA (1), Vagantes (1), Vanier (1), Varázsfuvola (1), Vatikán (1), XII. Piusz (1), XVI. Benedek (1), Zita királyné (1), a capella (1), adni (1), adománygyűjtés (2), advent (2), adó (2), after crying (1), agresszió (1), ajándék (1), ajánló (28), akusztikus (1), album (1), alkoholizmus (1), alázat (2), amerika (1), amnesztia (1), andy mykee (1), anglikán (1), angyal (2), animals (1), antik (1), antiochia (1), antiszemita (3), antiszemitizmus (6), antizene (2), antropológia (1), anya (1), anyukák (1), apukák (1), apáca (2), aranyozott (1), assisi (2), ateista (3), ateizmus (7), b.b. king (1), baba (1), bach (1), bailey (2), bajnai (3), bakfisok (1), balga (1), baloldal (12), barabás lőrinc (1), bartok (1), basszus (3), beatbox (3), belpol (25), belsőépítészet (1), beszámoló (3), betegség (1), bethlenfalvy (1), betlehem (2), biblia (1), bibliodráma (2), bigott (1), bioetika (1), bizalom (5), bizonyítvány (1), bizánci (1), blanckenstein miklós (1), blognyitás (1), blues (4), bokros (1), boldizsár (1), boldog (1), boldogság (4), bolond (1), bolondság (1), bonamassa (1), bonbon (1), bor (1), borlai (5), bosszú (1), budapest (5), budaörsi passió (1), buddhizmus (1), budi (1), bunda (1), béke (2), bérmálás (1), bíró (1), bíróság (1), bólogatós (1), bölcs (1), bölcsesség (1), büszkeség (1), bűn (10), bűnbeesés (1), bűntudat (1), bűnözés (1), catholic world report (1), cigány (7), cigányok (1), cikkgyűjtő (1), cimbalom (1), civil (2), coldplay (1), critical mass (2), csakra (1), család (15), csavargó (1), csengettyű (1), cseresznyefa (1), cserkészet (1), csillag (1), csillám (2), csoda (3), csoportdinamika (1), csíksomlyó (1), csőrike (1), cégvezető (1), címer (1), dadog (1), dadogás (1), dadogó (1), dalí (1), dan brown (1), david linx (1), david meshow (1), definíció (1), demográfia (7), demokrácia (4), deodato (1), deviancia (1), didgeridoo (1), diktatúra (1), divat (3), django reinhardt (2), dob (5), dokumentumfilm (1), dombornyomott (1), dreamtheater (3), dresch (1), drog (1), drámapedagógia (2), dufour (2), dévai (1), döntés (1), e-gazdaság (1), edző (1), egyenlőség (1), egyetem (2), egyetemi lelkészség (1), egyház (7), egyházi (1), egyházművészet (1), egyháztörténet (2), egyszerűség (1), egészség (2), egészségügy (2), el camino (1), eladó (1), elsőáldozás (1), elte (1), elöregedés (1), előadás (1), előfizetés (1), előítélet (1), embertárs (1), erik mongrain (2), erkölcs (1), erő (1), escala (1), etika (1), eucharisztia (1), europeanmantra (1), evangelizáció (2), evolúció (1), ezazanap (2), facility (1), falikút (1), falu (2), faludi akadémia (2), faludi ferenc akadémia (1), fashion (1), fatima (1), felelősség (1), feltámadás (2), ferences (5), ferences800 (2), festmény (2), feszület (2), fiatalok (1), fidesz (2), film (7), filmesztétika (2), filmművészet (2), filmszemle (1), filmtörténet (1), filozófia (1), foci (4), fogamzásgátlás (1), fogyasztás (3), fogyasztó (1), fogyasztói (1), fogyasztóiság (9), fogyatékos (5), fogyatékosság (2), folk (1), folyóirat (8), fontolva cinikus (2), forradalom (1), fortuna (1), foszforeszkáló (2), fradi (1), francis arinze (1), fsco (1), fuksz (1), fuvola (1), fájdalom (2), fény (1), férfi (3), földönkívüliek (1), fúzió (1), füzér (1), gatya (1), gauthier (1), gazdaság (38), gazdasági válság (1), gender (3), giccs (4), gif (1), gitár (11), globalizáció (5), globalizált (1), glossza (3), golgota (1), gondolat kiadó (1), gondolatkísérlet (2), gondviselés (1), gonolatkísérlet (1), gonosz (2), gonoszság (1), gospel (3), grandmaster flash (1), gregorián (1), gregory isaacs (1), gráf (1), gyengeség (2), gyermek (2), gyermekvállalás (1), gyertya (4), gyurcsány (2), gyász (1), gyónás (1), gyümölcs (1), gyűlölet (1), gyűlölettörvény (1), gépzene (2), gólyatábor (1), h1n1 (1), hagyomány (7), hajléktalan (2), haladás (1), hallani (1), halál (6), hamutál (1), hang drum (1), hangverseny (1), harag (1), harang (2), harry potter (1), hazugság (2), helyzetgyakorlat (1), hieroglifák (1), himnusz (1), hit (3), hitetlenség (1), hitvita (1), hivatal (1), hivatás (3), hologram (2), homoszexualitás (1), horváth kornél (1), house of pain (1), huszthy ádám (1), hála (1), háló (3), hálózat (2), házasság (15), házioltár (1), hétköznap (1), híd (1), húsvét (7), hülyeség (1), hős (1), hősiesség (1), hűség (1), idegengyűlölet (1), ideológia (1), idő (4), ifjúság (2), ifjúsági (3), igazság (2), igazságosság (3), igen (17), ikon (1), illatos (1), ima (9), imádság (1), ingatlanadó (1), ingyenes (1), ingyenesség (1), interjú (4), internet (1), intézmény (1), irigység (1), irodalom (2), iskola (6), istenkép (1), iszlám (10), izland (4), jan garbarek group (1), japán (1), jazz (6), jeff scott soto (1), jelenés (1), jenő (2), jerry reed (1), jezsuita (9), jezsuita blog (1), jobbik (4), jobboldal (3), jog (1), john scofield (1), jojomayer (3), jono callow (1), játék (1), jézus (24), jó (1), jókatolikus (1), jóléti állam (1), jóság (2), jövő (1), kagyló (1), kaltenecker (1), kamasz (1), kampány (9), kapcsolatrendszer (1), kapcsolatépítés (1), kapitalista (2), kapitalizmus (16), kariosz quartett (1), karitasz (3), karitász (2), karrier (1), karácsony (7), katolikus (1), katolikus közösségszervező (1), kdnp (1), kegyelem (1), kereszt (10), keresztes háború (1), keresztény (1), kereszténydemokrácia (1), kiegyezés (1), kiengesztelődés (1), kincstár (2), kirk franklin (1), király (2), királyság (6), királyásg (1), kisded (1), kiválasztott (1), kiválasztottság (1), klasszikus (3), klb (3), klezmer (1), klíma (1), kocsi (1), kocsma (1), kollégium (1), kommentár (7), kommentár nélkül (2), kommunikáció (2), kommunista (1), kommunizmus (6), koncert (4), konferencia (2), konfliktus (1), konzervativizmus (1), konzervatív (6), korea (1), kovász (1), kreacionizmus (2), kreativitás (2), kreatív (2), krimi (1), krisna (1), kristály (1), kritika (1), kulacs (2), kutya (1), kábítószer (1), kálvin (1), kántor (1), káromlás (1), kártya (1), képek (2), képeslap (1), képregény (1), képzőművészet (5), kérdés (1), kórus (1), költészet (1), könnyűzene (2), könyv (4), könyvhét (1), környezet (1), környezetvédelem (19), kötelesség (1), közbiztonság (1), közgazdaságtan (1), közjó (4), közélet (2), közösség (6), külpol (7), különkiadás (3), külügy (3), labdarúgás (1), ladányi andrea (1), lapszemle (8), lars danielsson (1), lassúság (1), lelkigyakorlat (1), lemez (1), les (1), levegőoszlopok (2), lexikon (1), liquidtension (1), liturgia (10), lmp (2), lomtalanítás (1), loop doctors (1), lourdes (1), lovag (3), lovaglás (2), lukács peta (2), lukácspeta (2), luther (1), lábmosás (1), lélek (4), létesítménygazdálkodás (1), ló (2), lúcia (1), magyar (2), magyar koratörténet (2), magyarellenesség (3), magyarság (21), majális (1), management (2), manipuláció (2), marcipán (1), marketing (2), marx (2), marxizmus (1), mashup (1), mater salvatoris (1), mater salvatoris lelkigyakorlatos ház (1), mcdonalds (1), mcferrin (1), mdf (4), meccs (1), mediterrán (1), meditáció (1), megbocsátás (2), meghívó (3), megküzdés (1), megtérés (4), megváltás (1), megváltó (1), menedzser (2), menedzsment (3), menekülés (1), mennyország (1), mesterházy (1), metal (1), meteor (1), miatyánk (1), michael jackson (1), michael manring (1), mike stern (1), miles davis (1), mission (2), misszió (6), misztika (1), misztikus (1), mkk (1), mlm (1), mobil (1), modern (2), modernitás (1), modernség (1), modoros (1), mol jazz fesztivál 2009 (5), monarchia (10), monarchista (5), monarchizmus (1), monstrancia (1), montana skies (1), mozart (1), mszp (6), multi (1), multikulti (3), multikulturalizmus (1), multikulturális (1), munkáspárt (2), muse (1), musical (1), muszlim (4), mádia (1), márc15 (1), mária (2), másság (3), média (14), médiaismeret (1), méltóság (1), mítosz (1), műanyag (1), műköröm (1), műveltség (1), művészet (9), nacionalizmus (2), nagycsalád (1), nagyjános (2), nagyság (1), nagyvállalat (2), nemiség (2), nemzet (1), nemzettudat (1), nevelés (4), nirvana (1), nobel-díj (1), nyalóka (2), nyaralo (6), nyaralás (1), nyelv (3), nyolc (1), nyugat (1), nyugdíj (1), nyugdíjas (1), nyílt levél (1), náci (1), nácik (2), nácizmus (1), német (1), néprajz (1), nő (3), obama (1), offshore (1), okosság (1), oktatás (2), olajfa (1), olimpia (1), ophir kutiel (1), orosz (2), országimázs (1), országkép (4), orvos (1), orvosetika (1), oximoron (1), pap (7), papság (5), papucsok (1), paradicsom (1), pax (1), pedagógia (1), pejtsik péter (1), pendrive (1), piac (2), piarista (1), pilátus (1), pink floyd (1), pió atya (5), plakát (2), pláza (1), plébánia (1), plüss (2), pogány (1), pogányság (3), politika (14), politikus (1), popkult (1), posztmodern (2), ppke (1), program (1), prédikáció (1), pszichodráma (1), pszichológia (2), pure (1), pure fashion (2), puskás (2), pál feri (1), pálos (1), pályaválasztás (1), pápa (7), pápanyalóka (1), pápaság (2), pápaválasztás (1), párbeszéd (2), párkapcsolat (2), pártus (1), pásztorbot (1), pécs (1), pécs2010 (32), pénteki zenész (33), pénz (3), póló (1), püspök (1), reform (1), reformkor (1), reklám (4), remete (1), remény (1), rendőrség (1), richard bona (2), riksa (1), roche (1), rock (1), rohanás (1), roma (1), romana (1), romhányi áron (1), román (1), rossz (1), rovásírás (1), rubik kocka (1), rémhír (1), róma (1), rózsafüzér (1), rózsalány (1), sajtó (2), sapientia (1), satriani (1), semmi (1), sfogli (1), signum (1), sigur rós (1), sillye (2), skót (1), slash (1), slicc (1), snétberger (1), soad (2), soul and gospel (1), spekuláció (1), spiritualitás (2), spirituális (1), sport (1), stan (1), stan fortuna (1), strauss (1), stressz (1), studio percussion (2), sungha jung (1), swing (1), szabadság (8), szakralitás (1), szakrális (1), szakrális művészetek hete (1), szappan (1), szavazás (1), szdsz (4), szegény (7), szegénység (8), szekta (1), szekták (1), szekularizáció (1), szeminárium (1), szemle (5), szemlélődés (1), szendőfi (1), szent (1), szent anna (1), szent antal (2), szent bernadett (1), szent ferenc (3), szent imre ház (1), szent istván (1), szent józsef (2), szent kristóf (1), szentek (1), szenteltvíz (1), szenteltvíztartó (4), szentháromság (1), szentkép (6), szentlélek (1), szentség (3), szenvedés (5), szerbia (1), szerelem (2), szerepek (1), szeretet (6), szeretetszolgálat (2), szerzetes (3), szerzetesrend (1), szerzetesség (1), szex (11), sziget (1), szittya (1), szlovák (13), sznob (1), szobor (6), szocializmus (1), szociológia (1), szociális (3), szolg.közl. (3), szolg közl (5), szolgálat (1), szolgálati közlemény (1), szolgáltató egyház (2), szolidaritás (4), szájharmónika (1), számmisztika (1), századvég (1), székely (2), színház (1), színváltós (1), szólásszabadság (1), szórólap (1), születésszabályozás (2), szőrme (1), szűz mária (14), sátán (6), sátánista (1), sátánizmus (1), sör (1), sün (1), taizé (4), tandíj (1), tanfolyam (1), tanmese (1), tanúság (1), tanúságtétel (2), tapasztalat (1), templom (6), teremtés (2), teremtésvédelem (2), terjesztés (1), természettudomány (1), terrorizmus (1), tetoválás (1), tisztítótűz (1), titok (1), tojás (2), tolerancia (2), toll (1), tommy emmanuel (2), továbbtanulás (1), traktor (1), trianon (1), tridenti (1), tudomány (5), tudás (1), turizmus (1), twitter (1), táj (1), tánc (1), társadalom (6), tízparancsolat (1), tóra (1), történelem (14), törvény (1), túlvilág (1), tüntetés (1), tőzsde (1), ufo (1), ukrajna (1), utca (1), utolsó vacsora (2), utópia (1), vadrum (2), vajdaság (1), vajtful (1), vallás (4), vallásközi (3), vallásos tagozat (1), vallásszabadság (1), vallásszociológia (1), variációk (5), vasárnap (1), vedres csaba (2), vendégszöveg (2), verbita (2), veres jános (1), vers (1), vers és dal (1), viccö (15), videó (2), viktor (3), világ (9), világiasodás (1), világító (3), vita (2), vitrin (1), vágta (1), választás (2), vállalat (2), vállalatvezető (1), vállalkozás (2), vállalkozó (3), válság (7), város (4), városközpont (1), városmisszió (4), váza (1), vértanú (2), web (2), winand gábor (1), winkler balázs (1), yngwie malmsteen (1), yuppie (1), yuri lane (1), zajzene (1), zarathustra (1), zarándok (2), zarándoklat (3), zavargás (1), zene (15), zene szemeinknek (3), zsidó (10), zsinat (1), zsoltár (1), zöld pardon (2), zöldség (1), Ádám (1), ÉrMe (7), Érme (1), Éva (1), állam (1), állatok (1), állásközvetítés (2), árpádsáv (1), életminőség (1), életvezetés (2), élvezet (1), ének (1), építész (1), építészet (3), érme (1), értelem (1), értelmiség (1), érték (1), ész (1), észszerű (1), évforduló (5), óra (3), ószövetség (1), ökoharcos (1), ökológia (6), ökológiai (1), ökológiai válság (1), ökumenikus (2), ökumenizmus (2), ökumené (12), ökumkenizmus (2), öltözködés (2), öngyújtó (1), önkéntes (1), önkéntesség (2), önvád (1), önátadás (1), örökkévalóság (1), új (1), újabb papucsok (1), úriember (1), út (1), útkeresés (2), útkereső (2), ügynök (1), üldöztetés (1), ünnep (3), ütőhangszer (1), üveg (1), üzlet (13), üzletember (1), üzleti találkozó (2), őrangyal (2), 72 (1), 1956 (3)
© IGEN 2007-2010 ¶ Impresszum ¶ Médiaajánlat ¶ Adatvédelem ¶ Partnereink ¶ RSS ¶ RSS Hozzászólások ¶ Facebookon ¶ iWiW-en ¶ Twitteren