Hozzászólások:

felh.

jelszó

Belépés Regisztráció

Ma 2010. szeptember 10-e, péntek, Nikolett, Hunor napja van.

Hirdetjük

2010. március 22.

Budapesti Pszichológiai Napok

 

A Pszichodiák Alapítvány tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Pszinapszist április 9-11-ig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Az idei rendezvény címe „Utak labirintusa", mely az ember soha meg nem szűnő útkeresésére utal.

Az előadók közt lesz a népszerű Pál Ferenc („Pál Feri") atya, Ranschburg Jenő, akit az idősebbek még a Családi Kör c. adásból ismernek, a nem kevésbé ismert Popper Péter, Mérő László matemetikus és pszichológus, és még sokan mások.

Azonban nem csak szakmai előadásokra kell számítani: a nap fáradalmait kipihenhetjük az esti koncerteken és színielőadásokon, de aki már korábban elfárad, az már napközben bejelentkezhet jógára, kineziológiára, masszázsra, grafológiára, részt vehet pszichológiai játékokban, vagy barangolhat a kiállításon, ahol rengeteg alkotó témába vágó munkái tekinthetők majd meg. Ha meguntuk saját szemünkkel nézni a világot, akkor betérhetünk az "élő könyvtárba", ahol lehetőségünk lesz más szemével néznünk a megszokott sajátunk helyett. Lesz igazi könyvesház is, ahol főleg pszichológiai témájú könyveket vásárolhatunk nagy árengedménnyel. Az előadások szüneteiben pedig kisfilmeket láthatunk az útkereséssel kapcsolatban.

További információk a rendezvény honlapján.

Címkék: ajánló

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Hirdetjük

Egy hét múlva indul a Szakrális Művészetek Hete [+]

Szeptember 17-26. között negyedik alkalommal rendezik meg a Szakrális Művészetek Hete fesztivált. A szervezők „Ti vagytok a föld sója" mottóval több mint 150, egytől egyig ingyenes programot kínálnak.

Munkatársat keres a Harmat Kiadó (X) [+]

A Harmat Kiadó Family magazinja új munkatársat keres az alábbi pozícióra teljes munkaidőben: ADMINISZTRÁTOR

Mi hoz Önnek lelki megújulást Szent Jakab-évében? (X) [+]

A Laudetur.hu által összeállított lelki csomag 4 kiadványa, mely a következőket tartalmazza:

Egy szabad és erényes társadalom felé – ausztriai szeminárium fiataloknak [+]

Az Acton Intézet és a bécsi Europa Institut szeptemberben - immár hagyományosan - Ausztriában szervez egy hétvégi szemináriumot közép-európai keresztény fiataloknak (egyetemistáknak és huszonéves fiataloknak) a gazdasági szabadság, a piacgazdaság keresztény (katolikus) erkölcsi alapjairól.

Pótfelvételit hirdet a Sapientia (X) [+]

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pótfelvételt hirdet a 2010/2011-es tanévre az alábbi képzésekre.

A Svájci Gárdával játszik a cigányválogatott [+]

A vatikáni Svájci Gárda focicsapatával játszik a magyar cigányválogatott Felcsúton, július 5-én 17 órakor.

72 óra kompromisszum nélkül - videopályázat [+]

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda videopályázatot hirdet a "72 óra kompromisszum nélkül" háromnapos szociális-karitatív rendezvény népszerűsítésére.

Szervezett nyári utazások Taizébe [+]

Aki idén nyáron szeretne Taizébe menni, jelenleg három szervezett utazás közül választhat.

Egyházüldözés és egyházüldözők [+]

Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban címmel rendezett konferenciához kapcsolódóan a jezsuiták Párbeszéd Házában május 7-én kiállítás nyílt.

Álláshirdetés (X) [+]

A makói Szent István Egyházi általános Iskola és Gimnázium informatika, angol, illetve rajz szakos tanárt keres a következő tanévtől. Informatika szakon feltétel az egyetemi végzettség. 

© IGEN 2007-2010ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemPartnereinkRSSRSS HozzászólásokFacebookoniWiW-enTwitteren