Hozzászólások:
Cikkgyűjtő
Ma 2010. július 29-e, csütörtök, Judit, Xénia napja van.
2008. június 7.
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és az MKPK Sajtóirodája a pécsi püspökség közreműködésével 2008. október 10. és 12. között Mohácson rendezi meg az egyházmegyei sajtóreferensek, a plébániai lap- és honlapszerkesztők, valamint a szerzetesrendek sajtósainak országos találkozóját.
A rendezvényen az alapításának 2009-es millenniumára készülő Pécsi Egyházmegye mutatkozik be, de természetesen lesznek szakmai programok, konzultációk is. A részletes programot a jelentkezőknek később küldik meg.
A találkozó helyszíne a Pécsi Egyházmegye tulajdonát képező mohácsi háromcsillagos Szent János Hotel, a Duna partján, a kompállomás szomszédságában. Elhelyezés kétágyas szobákban. A program pénteken 19 órakor vacsorával kezdődik, és vasárnap közös ebéddel fejeződik be.
A Pécsi Egyházmegye és az MKPK anyagilag támogatja a rendezvényt, ezért a részvételi díj igen jutányos: teljes ellátással 9000 forint, ebből jelentkezéskor 4500 Ft regisztrációs költséget kérnek, amit a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége számlaszámára (OTP 11711034-20812700) kell befizetni névvel és címmel, "LAPSZERKESZTŐK TALÁLKOZÓJA" megjegyzéssel. A regisztrációs költséget lemondás esetén sem tudják visszatéríteni.
Jelentkezési cím: Rochlitz Bernadett sajtóreferens, MKPK Titkársága - Sajtóiroda (Telefon: 321 0945, Drótposta: rochlitz@katolikus.hu)
Nincsenek hozzászólások
Az Acton Intézet és a bécsi Europa Institut szeptemberben - immár hagyományosan - Ausztriában szervez egy hétvégi szemináriumot közép-európai keresztény fiataloknak (egyetemistáknak és huszonéves fiataloknak) a gazdasági szabadság, a piacgazdaság keresztény (katolikus) erkölcsi alapjairól.
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pótfelvételt hirdet a 2010/2011-es tanévre az alábbi képzésekre.
A vatikáni Svájci Gárda focicsapatával játszik a magyar cigányválogatott Felcsúton, július 5-én 17 órakor.
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda videopályázatot hirdet a "72 óra kompromisszum nélkül" háromnapos szociális-karitatív rendezvény népszerűsítésére.
Aki idén nyáron szeretne Taizébe menni, jelenleg három szervezett utazás közül választhat.
Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban címmel rendezett konferenciához kapcsolódóan a jezsuiták Párbeszéd Házában május 7-én kiállítás nyílt.
A makói Szent István Egyházi általános Iskola és Gimnázium informatika, angol, illetve rajz szakos tanárt keres a következő tanévtől. Informatika szakon feltétel az egyetemi végzettség.
Hálaadó és dicsőítő nap, rengeteg koncerttel, 2010. június 19-én délután fél négytől este tíz óráig a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. Jegyek már 1490 Ft-tól kaphatók.
A ferencesek szervezésében idén tizenhatodik alkalommal zarándokolnak gyalog több százan Esztergomból Mátraverebély-Szentkútra augusztus 14-20. között.
Magyarországon rendezik meg a 10. Közép-európai Cserkésztalálkozót, a ConCordiát. A táborba elsősorban a visegrádi négyek országaiból várnak fiatalokat, de érkeznek cserkészek Svájcból, Horvátországból és Kínából is.
© IGEN 2007-2010 ¶ Impresszum ¶ Médiaajánlat ¶ Adatvédelem ¶ Partnereink ¶ RSS ¶ RSS Hozzászólások ¶ Facebookon ¶ iWiW-en ¶ Twitteren