Hozzászólások:

felh.

jelszó

Belépés Regisztráció

Ma 2010. július 29-e, csütörtök, Judit, Xénia napja van.

Hirdetjük

2008. szeptember 20.

Management by Jesus szeminárium

Vezetőképző

 

A vezetőképzőre alapvetően azokat a legalább 6-8 főt közvetlenül vezető üzletembereket, vállalkozókat vagy vezetőket várják, akik az általuk irányított szervezetet időtállóan igyekeznek kialakítani és ehhez örömmel veszik azokat a vezetési és menedzsment-"eszközöket", amelyeket a Bibliából kiolvashatóan annak idején Jézus is használt az Egyház megalapításakor. A szeminárium 2008. október 16-tól 19-ig tart.

A módszer hatékonyságával kapcsolatban elgondolkoztató, hogy Jézus három éves nyilvános működése alatt lerakta egy mára a világ legnagyobb globalizált szervezetévé vált szerveződés alapjait, amely az elmúlt kétezer év alatt többször és alapvetően is befolyásolta a világ történelmét.

A szemináriumra idén először várják hölgy vállalkozók és üzletasszonyok jelentkezését is.

A kurzust Kiss Ulrich jezsuita szerzetes tartja, aki sokáig maga is különböző nemzetközi vállalatok vezetője volt.

Időpont: 2008. október 16. csütörtök délután 17 órától 19. vasárnap délelőtt 11-ig.

Jelentkezés 2008. szeptember 25-ig, a hidveroe@ermekht.hu e-mail-címen.

A kurzussal kapcsolatos első információ, az ÉrMe Üzleti Hálózat honlapján tekinthető meg: www.ermeklub.hu

A szeminárium színhelye a máriabesnyői lelkigyakorlatos ház

A szemináriumot minimum hat maximum 12 fő részvételével tartják meg, részvétel jelentkezési sorrendben.

Érdeklődésre a szervező bővebb információt és jelentkezési lapot küld (hidveroe@ermeklub.hu).

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Hirdetjük

Egy szabad és erényes társadalom felé – ausztriai szeminárium fiataloknak [+]

Az Acton Intézet és a bécsi Europa Institut szeptemberben - immár hagyományosan - Ausztriában szervez egy hétvégi szemináriumot közép-európai keresztény fiataloknak (egyetemistáknak és huszonéves fiataloknak) a gazdasági szabadság, a piacgazdaság keresztény (katolikus) erkölcsi alapjairól.

Pótfelvételit hirdet a Sapientia (X) [+]

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pótfelvételt hirdet a 2010/2011-es tanévre az alábbi képzésekre.

A Svájci Gárdával játszik a cigányválogatott [+]

A vatikáni Svájci Gárda focicsapatával játszik a magyar cigányválogatott Felcsúton, július 5-én 17 órakor.

72 óra kompromisszum nélkül - videopályázat [+]

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda videopályázatot hirdet a "72 óra kompromisszum nélkül" háromnapos szociális-karitatív rendezvény népszerűsítésére.

Szervezett nyári utazások Taizébe [+]

Aki idén nyáron szeretne Taizébe menni, jelenleg három szervezett utazás közül választhat.

Egyházüldözés és egyházüldözők [+]

Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban címmel rendezett konferenciához kapcsolódóan a jezsuiták Párbeszéd Házában május 7-én kiállítás nyílt.

Álláshirdetés (X) [+]

A makói Szent István Egyházi általános Iskola és Gimnázium informatika, angol, illetve rajz szakos tanárt keres a következő tanévtől. Informatika szakon feltétel az egyetemi végzettség. 

Ez az a nap! (X) [+]

10 éves jubileum

Hálaadó és dicsőítő nap, rengeteg koncerttel, 2010. június 19-én délután fél négytől este tíz óráig a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. Jegyek már 1490 Ft-tól kaphatók.

Zarándoklat Szentkútra [+]

A ferencesek szervezésében idén tizenhatodik alkalommal zarándokolnak gyalog több százan Esztergomból Mátraverebély-Szentkútra augusztus 14-20. között.

Csapatostul jönnek a szlovák cserkészek! [+]

Magyarországon rendezik meg a 10. Közép-európai Cserkésztalálkozót, a ConCordiát. A táborba elsősorban a visegrádi négyek országaiból várnak fiatalokat, de érkeznek cserkészek Svájcból, Horvátországból és Kínából is.

© IGEN 2007-2010ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemPartnereinkRSSRSS HozzászólásokFacebookoniWiW-enTwitteren