2012. december 3.

Ötkarikás emlékek

 

A XXX. Nyári Olimpiai Játékokat összefoglaló fotókiállítás nyílt 2012. november 22-én a Magyar Nemzeti Múzeumban, Döntő pillanat címmel. A tárlat megnyításával egy időben az Ötkarikás magyarok című állandó kiállítás is értékes relikviákkal bővült.

Az elmúlt 112 évet feldolgozó kiállítás a kártyanaptárak, poszterek, újságcikkek, belépőkártyák, sporteszközök, ismert kabalafigurák segítségével repít minket vissza a különböző olimpiai helyszínekre, emléket állítva az adott korszak nagy magyar sikereinek. A vitrinek között barangolva megtekínthetjük többek között Hajós Alfréd, első magyar olimpiai bajnokunk sporttagsági igazolványát, az általa tervezett és jelenleg a nevét viselő margitszigeti sportuszoda tervrajzát, Zádor Ervin híres, a világsajtót bejáró portréját az '56-os melbournei olimpia vízilabda mérkőzéséről, amit a szovjetek ellen vívtunk egy hónappal a forradalom leverése után. Az Aranycsapat, minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottjának relikviái is helyet kaptak a csarnokban, a hagyományosan jól szereplő kajak-kenusokkal és úszókkal egyetemben.

A kiállítás színvonalát emeli, hogy a. Londoni olimpia legemlékezetesebb pillanatainak emléket állító teremben a XIV. nyári paralimpai játékok hősei is helyet kaptak. A képek amelett, hogy rendkívül megindítóak, jól példázzák az emberi kitartást és küzdeni akarást. A szervezők a kiállítást megelőzően licitet szerveztek egy ismert internetes aukciósportál segítségével, így talált új gazdára többek között Szilágyi Áron, a londoni olimpia első magyar aranyérmesének vívókesztyűje vagy Kozák Danuta szintén aranyat érő dressze.

A kiállítás bármely korosztálynak remek kikapcsolódást jelent és emelett próbára teszi az olimpiákkal és a magyarok sikereivel kapcsolatos tudásunkat. is. A belépjőjegyek árai is meglehetősen mérsékeltek. A tárlat 2013. január 31-ig tekinthető meg.

Hámori Olivér

Címkék: kiállítás, olimpia

Hozzászólások

sfsfashf 2015. augusztus 21. 12:26:51

The situation of in-laws is one that many wives or girlfriends wish would not exist throughout marriage. For the reason that it will be the bane of countless ailing unions. Many daughters-in-law usually dislike his or her mothers-in-law and intensely few daughters-in-law have ever endured any issue good to convey about a new mother-in-law. prolawteam

sahgdhs 2015. augusztus 21. 12:27:05

It can be simply with what you are going to pay through your own bank account as against what you look for the insurer to present. Online insurance plan is speedily taking over the world, replacing your old classic measures which during the past seemed to get the appropriate way for receiving insurance. seniorsinsuranceadvice

ssafsydy1 2015. augusztus 21. 12:27:30

It can be simply with what you are going to pay through your own bank account as against what you look for the insurer to present. Online insurance plan is speedily taking over the world, replacing your old classic measures which during the past seemed to get the appropriate way for receiving insurance. callmeforinsurance

fhsdfhsh 2015. augusztus 21. 12:27:50

This specific project have been an eyesight opener to me. It is quite relevant on the modern times in addition to being the potential of India our nation understand that it must be the widespread mass that will runs the continent. Consumer security rights are a crucial issue throughout modern days and nights. greatrateinsurance

gfsdis 2015. augusztus 21. 12:28:22

Don't assume all Mexican tourist vehicle insurance is a similar. If you happen to be driving your current US as well as Canadian auto to South america, you need to read what protections and benefits to watch out for when looking for your South america insurance. americanpetinsurance

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Vissza a lap tetejére
impresszum / médiaajánlat / adatvédelem / partnereink /