Hozzászólások:

felh.

jelszó

Belépés Regisztráció

Ma 2010. szeptember 10-e, péntek, Nikolett, Hunor napja van.

Olvassuk

2007. augusztus 5.

Miről adnak hírt a mítoszok?

Folyóiratszemle - Vigilia

 

A "kultikus" történetek sajátossága, hogy nem tudományos, hanem hermeneutikai nyelven szólnak, az emberi lét legbenső szerkezetét próbálják felderíteni; az emberben szunnyadó "metafizikait" akarják felébreszteni, mozgósítani; mint ilyenek, mindenekelőtt nem az emberi lét logikai, hanem egzisztenciális szintjére vonatkoznak.

A tudomány azt írja le, ami van, a mítosz ellenben azt mondja ki, ami egzisztenciálisan lehetséges. Mivel a mítoszok a lehetségesről szólnak, ezért nem csupán felidézik és megerősítik az általuk kimondott tapasztalatot, hanem a figyelmet az elbeszélt tapasztalás irányába is fordítják, ezzel mintegy előkészítik, "lehetővé teszik" hallgatójuk számára. Miközben artikulálnak egy tapasztalatot, meg is tanítanak annak fogadására. Aki hallotta a mítoszt, képes "Asklepiost, az isteni orvost" a valóságban is megpillantani. Persze a valódi tapasztalat sajátossága, hogy nem lehet mesterségesen előidézni. A valóság nem jelezhető előre, mert nem szükségszerű kauzális-logikus kibomlás eredménye, hanem egyszeri esemény. A mítosz tehát nem szükségszerűség, hanem az emberi lét lehetősége.
(...)
Amikor mítoszt mesélünk, a hermeneutikai logosz módján tesszük: olyan beszédet mondunk, amely láttatni tudja a megértés, a valósághoz való viszony egy lehetséges módját - bár nem feltétlenül van realitása. A mitikus és vallási történetek se nem igazak, se nem hamisak, mivel nem az ember számára tudottról és tudhatóról, hanem a hittről és hihetőről szólnak. Nem a pusztán valóságosról, a realitásról adnak hírt, hanem az ember lét-lehetőségeiről, létének egészéről és sorsáról. Metafizikailag e kettő azonosítása, a lét-lehetőségnek mint hittnek egy szintre hozása azzal, ami a mindennapokban rendelkezésünkre áll, és amit mindannyian tudunk - voltaképpen a lehetségesnek mint hittnek az elhomályosítása. A mítosz a gondolatoknak nem logikai, hanem "metafizikai" szintű kifejeződése.
(...)
E mitikus "tudás" vallási értelme talán abban állt, hogy tudták: a halandó emberi létet mikor és hogyan kell átadni és rábízni az istenekre. Hiszen Asklepios útját járva az orvos nem kieszközölte a gyógyulást, a pap nem megtérítette a hitetlent, a filozófus nem ismereteket adott a tanulónak, hanem csak segítette kibontakozni az emberi természetben rejlő végső lehetőségeket: a gyógyulást, a megtérést, a valódi gondolkodást. Munkájukat valódi szakrális, kultikus helyeken végezték: kórházban, templomban és az oktatás különböző helyszínein, hiszen az orvos, a pap és a gondolkodó léte a halandó ember mellett, e szolgálatban teljesedett ki.

(A teljes írás a Vigilia 2007. júliusi számában olvasható:
Lengyel Zsuzsanna: Asklepios mítosza)

Címkék: mítosz, Asklepios

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Olvassuk

Kocsmában felejtették a pápai út titkos tervét [+]

A tervekben szerepelt, hogy a pápa hol fog parkolni, hol fog beöltözni, és hol megy föl a misére készített emelvényre, és hogy hol ülnek majd a VIP személyiségek.

Egyenlőség és egyenlőtlenség a mennyben [+]

A szőlősgazdáról és a szőlősmunkásokról szóló példabeszéd a mennyekben uralkodó lényegi egyenlőségről tudósít minket: aki csak az utolsó órában állt be a szőlőbe dolgozni, az ugyanakkora fizetséget kap, mint aki reggel óta fáradozott.

Teréz anya szomorúsága [+]

George atya egyszer csak váratlanul, maga sem tudja, miért, megkérdezte Teréz anyától: "Mit gondol, mi a legnagyobb baj a világon napjainkban?"

A szent inkvizíció: mítosz és valóság [+]

A Konzervatórium blog cikke

A XX. századi gondolkodásmód számára ellentmondásnak tűnik a szentet és az inkvizíciót egy napon említeni.

Vajon hányan üdvözülnek? [+]

Valaki megkérdezte tőle: "Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?" Ő ezt felelte nekik: "Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak."

Gördeszkázval lett világhírű a lenti plébános [+]

Soha nem gondolta volna a lenti Zoltán atya, hogy egy gördeszkabemutatós Youtube-videónak köszönhetően telefonja szinte állandóan csörög, mert annyi helyről keresik újságírók. Brazíliától Oroszországig bejárta a sztori a világot.

Feltehetem-e neked az igazi kérdésemet? [+]

Interjú Nobilis Márióval

Hogyan kerülnek a történelmi egyházak a Szigetre? Hogyan találja meg a hangot egymással egy keresztény és egy „bulizós” fiatal? Az egyház és a világ közös pontja hol találkozik a felekezetek közös pontjával? Akár hajfestéssel is lehet evangelizálni? Többek között erről beszélgettünk Nobilis Márióval, a KözösPont misszió egyik alapítójával.

Személyi változások [+]

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros a következő személyi változásokról döntött az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.

István, 08.20. – Ezertíz év alapjai [+]

Borbás Barnabás cikke a Konzervatóriumon

Üdvözölhető, hogy sok év után idén először nem ormótlan Red Bull-os dobozok szegélyezik a város központi tereit, esetleg nagyobb érvényesülést hagyva más jelképeknek.

Ne akarjunk lelki mesterek lenni! [+]

5 éve halt meg Roger testvér

Öt évvel ezelőtt, 90 éves korában gyilkolták meg a Taizéi Közösség alapítóját. A közösség alapítójára emlékezik a KNA hírügynökség Alois testvérrel készített interjúja.

© IGEN 2007-2010ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemPartnereinkRSSRSS HozzászólásokFacebookoniWiW-enTwitteren