IGEN

Már attól függ. Én pl. nem pap szerint válogatok, hanem aszerit, hogy hol énekelnek szabályos liturgiát (introitust, stb., alkalomnak megfelelőt), adják meg annak méltóságát. És ezt lehet a mai rítusban is. Sőt kötelező volna... de hát az eyszerű hívő nem szólhat bele... mert egyesek szerint a helyesen végzett liturgia az embereknek "túl magas"... nem mondom, jó véleménnyel vannak rólunk... Nem az a megoldás, hogy visszamegyünk "tridentibe", hanem hogy komolyan vesszük azt, ami van...

Annabellával egyetértve teljes a liturgikus szétesés napjaink egyházában. De azért az mégis érdekes, hogy 1970 előtt az egész világon képesek voltak egységesen végezni a latin nyelvű liturgiát, a zsinat óta pedig már a katolikus hitelvek kétségbe vonása is elterjedt lett a szószékekről - bocsánat a szószékeket sem használják már - szóval templomokban és teológiai fakultásokon egyaránt.
Így az elvileg meglévő előírások sem élőek, alig veszik már komolyan. A hit és a liturgia relativizálódása kéz a kézben jár. Az a felekezet, mely erre az útra lép menthetetlenül kipusztítja önmagát. 1-3 nemzedék és már a kiüresedett és végletekig leegyszerűsített formákat sem veszi komolyan senki.

Engem nem győzött meg a blogíró. Csak logikailag:

1. Feltételesen elfogadjuk azt az állítást, hogy nem a papon múlik, hogy járnak-e a hívők a misére.
2. Ez esetben a hívőkön múlik: nekik úgy kell tekinteniük a misére (bármilyen rítusúra, legyen az görög-katolikus vagy egy karizmatikus beütésű új liturgia), aminek lényege az Eucharisztia, és nem a körülötte lévő bármi.
3. Min múlik, hogy a hívő mit gondol?

És itt ugrik a majom a vízbe:

4. Ma már azon, hogy mit hangsúlyoz a pap (a hitoktatástól kezdve a PRÉDIKÁCIÓIG): márpedig a prédikáció célja, hogy magyarázza az evangéliumot és előkészítse az Eucharisztia vételét (bennem nagyon sok szép eucharisztikus prédikáció idéződött most el).

Régebben sem az Eucharisztia miatt járt minden ember a templomba, hanem mert "illett" - pl. Voltaire minden vasárnap ott csücsült a templomban! (Senki sem olvasta volna, ha nem!), esetleg mert Juli megláthatta Józsit, stb...

Csakhogy nem a 18. században vagyunk, a társadalmi presszió egyszerűen megszűnt, nem létezik népegyház, aki ma csak Józsit akarja látni, az elhívja vasárnap moziba, vagy chatel vele. A modern kor szükségszerűsége, hogy a pap, ill. az egyházhoz közvetlenül kapcsolódó egyének (pl. egy vallásos szülő, egy jó hitoktató, egy kiváló katolikus iskola hívő tanára, egy megbecsült szerzetes/nő/, stb...) vonzzák az embereket az egyházba, a misére.

(Csak egy személyes megjegyzés a rítusról: a tridenti miséken hallottam a leggőgösebb prédikációkat, persze szerencsére nem a prédikáció a lényeg, de mi, ha nem a pap előtérbe helyezése azt mondani a szószékről, hogy én jól csinálom, én lelkipásztorilag építő latin rítusú liturgiát tartok, stb... - habár itt a blogíró szerint "nem számít a pap", hát engem jó időre elrémisztett a régi rítusú miséktől, amíg rá nem jöttem hogy a környéken csak ő ilyen.)