Hozzászólások:
Cikkgyűjtő
Ma 2010. szeptember 10-e, péntek, Nikolett, Hunor napja van.
2010. május 29.
A régi rítusban a pap elszemélytelenedik. Azáltal, hogy az oltár felé tekint, az áldozat bemutatása a lényeg, nem a prédikáció.
Ez a teológiai súlypontokat tekintve is mutatja az elcsúszást, hiszen korábban teljesen egyértelmű volt - és ezt a tridenti zsinat gyönyörűen kifejtette -, hogy mit jelent az áldozati jelleg dominanciája, lényege. Ehelyett ma, ha megfigyeljük a hívek gondolkodásmódját, azt tapasztaljuk, hogy ha jól prédikál a pap, akkor mennek a szentmisére, ha nem jól, akkor nem, vagy teljesen elmaradnak. Ha tetszik a pap, akkor megtelik a templom, ha nem tetszik, ha unalmas, ha nem a gyerek szája íze szerint prédikál, ha nem eléggé változatos a liturgia, akkor üresek a padsorok. Ilyen elképzelhetetlen volt a régi rítusban, mert nem a pap személye volt a lényeg, ugyanis a szentmise nem az ő teljesítménye.
Címkék: pap, prédikáció, liturgia, szentmise
Már attól függ. Én pl. nem pap szerint válogatok, hanem aszerit, hogy hol énekelnek szabályos liturgiát (introitust, stb., alkalomnak megfelelőt), adják meg annak méltóságát. És ezt lehet a mai rítusban is. Sőt kötelező volna... de hát az eyszerű hívő nem szólhat bele... mert egyesek szerint a helyesen végzett liturgia az embereknek "túl magas"... nem mondom, jó véleménnyel vannak rólunk... Nem az a megoldás, hogy visszamegyünk "tridentibe", hanem hogy komolyan vesszük azt, ami van...
Annabellával egyetértve teljes a liturgikus szétesés napjaink egyházában. De azért az mégis érdekes, hogy 1970 előtt az egész világon képesek voltak egységesen végezni a latin nyelvű liturgiát, a zsinat óta pedig már a katolikus hitelvek kétségbe vonása is elterjedt lett a szószékekről - bocsánat a szószékeket sem használják már - szóval templomokban és teológiai fakultásokon egyaránt.
Így az elvileg meglévő előírások sem élőek, alig veszik már komolyan. A hit és a liturgia relativizálódása kéz a kézben jár. Az a felekezet, mely erre az útra lép menthetetlenül kipusztítja önmagát. 1-3 nemzedék és már a kiüresedett és végletekig leegyszerűsített formákat sem veszi komolyan senki.
Azért nem biztos, hogy a liturgia a lényeg. Már a XIX. században, illetve korábban is voltak aranyszájú pap-egyéniségek, akik prédikációikkal hívek tömegét vonzották (a Ráth-Végh István által bemutatott bécsi Abraham a Santa Clara, stb.). A mai világban az egyház tridenti stílusa nem számíthat sok sikerre, márpedig az egyház megerősítése igen fontos volna - erre pedig csak azok a papok alkalmasak, akik megtalálják az utat a hívekhez. Lehet modernnek lenni anélkül, hogy a katolikus egyház alaptételeiből engednének; sőt, kell is...
Engem nem győzött meg a blogíró. Csak logikailag:
1. Feltételesen elfogadjuk azt az állítást, hogy nem a papon múlik, hogy járnak-e a hívők a misére.
2. Ez esetben a hívőkön múlik: nekik úgy kell tekinteniük a misére (bármilyen rítusúra, legyen az görög-katolikus vagy egy karizmatikus beütésű új liturgia), aminek lényege az Eucharisztia, és nem a körülötte lévő bármi.
3. Min múlik, hogy a hívő mit gondol?
És itt ugrik a majom a vízbe:
4. Ma már azon, hogy mit hangsúlyoz a pap (a hitoktatástól kezdve a PRÉDIKÁCIÓIG): márpedig a prédikáció célja, hogy magyarázza az evangéliumot és előkészítse az Eucharisztia vételét (bennem nagyon sok szép eucharisztikus prédikáció idéződött most el).
Régebben sem az Eucharisztia miatt járt minden ember a templomba, hanem mert "illett" - pl. Voltaire minden vasárnap ott csücsült a templomban! (Senki sem olvasta volna, ha nem!), esetleg mert Juli megláthatta Józsit, stb...
Csakhogy nem a 18. században vagyunk, a társadalmi presszió egyszerűen megszűnt, nem létezik népegyház, aki ma csak Józsit akarja látni, az elhívja vasárnap moziba, vagy chatel vele. A modern kor szükségszerűsége, hogy a pap, ill. az egyházhoz közvetlenül kapcsolódó egyének (pl. egy vallásos szülő, egy jó hitoktató, egy kiváló katolikus iskola hívő tanára, egy megbecsült szerzetes/nő/, stb...) vonzzák az embereket az egyházba, a misére.
(Csak egy személyes megjegyzés a rítusról: a tridenti miséken hallottam a leggőgösebb prédikációkat, persze szerencsére nem a prédikáció a lényeg, de mi, ha nem a pap előtérbe helyezése azt mondani a szószékről, hogy én jól csinálom, én lelkipásztorilag építő latin rítusú liturgiát tartok, stb... - habár itt a blogíró szerint "nem számít a pap", hát engem jó időre elrémisztett a régi rítusú miséktől, amíg rá nem jöttem hogy a környéken csak ő ilyen.)
A tervekben szerepelt, hogy a pápa hol fog parkolni, hol fog beöltözni, és hol megy föl a misére készített emelvényre, és hogy hol ülnek majd a VIP személyiségek.
A szőlősgazdáról és a szőlősmunkásokról szóló példabeszéd a mennyekben uralkodó lényegi egyenlőségről tudósít minket: aki csak az utolsó órában állt be a szőlőbe dolgozni, az ugyanakkora fizetséget kap, mint aki reggel óta fáradozott.
George atya egyszer csak váratlanul, maga sem tudja, miért, megkérdezte Teréz anyától: "Mit gondol, mi a legnagyobb baj a világon napjainkban?"
A XX. századi gondolkodásmód számára ellentmondásnak tűnik a szentet és az inkvizíciót egy napon említeni.
Valaki megkérdezte tőle: "Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?" Ő ezt felelte nekik: "Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak."
Soha nem gondolta volna a lenti Zoltán atya, hogy egy gördeszkabemutatós Youtube-videónak köszönhetően telefonja szinte állandóan csörög, mert annyi helyről keresik újságírók. Brazíliától Oroszországig bejárta a sztori a világot.
Hogyan kerülnek a történelmi egyházak a Szigetre? Hogyan találja meg a hangot egymással egy keresztény és egy „bulizós” fiatal? Az egyház és a világ közös pontja hol találkozik a felekezetek közös pontjával? Akár hajfestéssel is lehet evangelizálni? Többek között erről beszélgettünk Nobilis Márióval, a KözösPont misszió egyik alapítójával.
Erdő Péter bíboros a következő személyi változásokról döntött az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében.
Üdvözölhető, hogy sok év után idén először nem ormótlan Red Bull-os dobozok szegélyezik a város központi tereit, esetleg nagyobb érvényesülést hagyva más jelképeknek.
Öt évvel ezelőtt, 90 éves korában gyilkolták meg a Taizéi Közösség alapítóját. A közösség alapítójára emlékezik a KNA hírügynökség Alois testvérrel készített interjúja.
© IGEN 2007-2010 ¶ Impresszum ¶ Médiaajánlat ¶ Adatvédelem ¶ Partnereink ¶ RSS ¶ RSS Hozzászólások ¶ Facebookon ¶ iWiW-en ¶ Twitteren