Hozzászólások:

felh.

jelszó

Belépés Regisztráció

Ma 2010. július 29-e, csütörtök, Judit, Xénia napja van.

Olvassuk

2009. május 8.

A fő ellenség a közösség

 

Az 56-os forradalom után a politika rádöbbent arra, az összetartozás-élmény, a társadalmi kohézió a legveszélyesebb a számára, ezért megpróbálta elnyomni a nemzeti azonosságtudatot, és célzatosan kezdte terjeszteni a fogyasztói ideológiát. És a polgárok valóban „a kocsit választották a kicsi helyett". Nemcsak a diktatórikus hatalomnak, hanem a fogyasztói szemléletből hasznot húzó cégeknek is az az érdekük, hogy az egyének ne tartozzanak közösségbe, mert leginkább a magányosan szorongó ember manipulálható.

A Kopp Mária magatartáskutató professzorral készült interjú teljes szövege itt olvasható: http://www.medicalonline.hu/cikk.php?id=3750

Hozzászólások

Szigethy László 2009. május 17. 7:21:13

A diktatúra közösségbomlasztó tevékenységének céljával kapcsolatban megemlítem Korzenyszky Richárd OSB. a 'Mester és Tanítvány' 1. évfolyam 1. számában írt cikkének az autonóm emberről írt kitételét, melyben azt fejti ki, hogy a diktatúrák számára veszélyes az önállóan gondolkodni képes ember. Ezek számának csökkentése tehát a diktatúra alapvető érdeke. Ezért a mindenáron való fogyasztás felé kell irányítani a tömegeket.
Ennek egyik leghatásosabb módszere a nevelés háttérbe szorítása a tanítás javára. A tanítási folyamatban pedig a mindenkori hatalom szabja meg azt a tananyagot, melyet az iskoláknak - minden szinen - közvetítenie kell.
Ennek következménye a fogyasztás mindenáron való erőltetése szigorúan egy gazdasági cél - a LEHETŐ LEGNAGYOBB HASZON -elérése érdekében. Ez azonban nem a társadalom egészére, hanem csak egy jól körülhatárolt csoport tagjaira vonatkozik.

Szólj hozzá!

Név: (kötelező)

Ábra:

Ha van felhasználó neved, inkább jelentkezz be! Ha nincs, inkább regisztrálj!

Olvassuk

Ellenforradalmárnak lenni több és nemesebb [+]

Az ELTE filozófia tanszékének modernista, progresszív főirányultságával abszolút ellentétes Molnár Tamás óráit csökkenő létszámban látogatták csapzott, nagytarisznyás bölcsészek, akik panaszkodtak minden óra után, hogy nem lehet jegyzetelni, mert „az öregnek nagyon csapongó a fantáziája" és különben is „hogy a francba lesz ebből számonkérés?".

Wesley Sneijder: a hit erőt ad nekem [+]

Wesley Sneijder, a Brazília elleni meccs győztes gólját szerző holland válogatott futballista nemrég tért meg és részesült a keresztség szentségében.

Nyert a cigányválogatott [+]

A Svájci Gárda válogatottjával játszott július 5-én a magyar cigányválogatott Felcsúton. 8:1 arányban verték a gárdistákat.

Szektaveszély testközelből [+]

Általában egy fiatal akkor menekül valamilyen szektába, ha meglazultak a családi kapcsolatai. Ez része lehet a korai vagy kései dackorszaknak, lázadásnak.

Mire tanít a futball? [+]

Mit tanulhat egy vallásos ember a sportból? Mit üzen a labdarúgás a keresztény embernek?

Francia papok előznék Schumachert [+]

Hetvenkét pap részvételével gokartkupát tartottak Párizs mellett. A papok azt kívánták bemutatni, hogy a motoros verseny is lehet emberséges, s főként hogy a gyorsaságban is helytállnak.

Hol kávézhatunk három miatyánkért? [+]

Imádsággal fizethetnek italukért a vendégek egy zágrábi kávéházban, amelyet a főváros turizmusszövetsége is ajánl honlapján.

Pártus Jézus? [+]

A Jezsuita blog cikke

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy katolikus körökben is milyen népszerűségre tett szert Badiny Jós Ferenc munkássága és elméletei. Sokan úgy látják, hogy keresztény hitük és magyarságtudatuk elmélyítését szolgálja az emigrációból 2001-ben hazatért, és 3 éve elhunyt szerző, aki egyébként elhagyta a Katolikus Egyházat és önálló magyar egyházat is alapított.

Száműzték a vallási szimbólumokat a vb-ről [+]

A FIFA megtiltotta a játékosoknak a vallási és politikai szimbólumok használatát a focipályákon, és nem engedélyezi a hitet kifejező gesztusokat sem.

Erény-e az engedelmesség? [+]

Zalai Láma cikke a Jezsuita blogon

Bulányi György piarista szerzetes, a „Bokor közösség” alapítója 2010. június 6-án 92. évében elhunyt. A kommunista idők katolikus életének egyik legvitatottabb alakja volt. A kommunista ateista ideológiával és egyházüldözésével szembehelyezkedve az evangéliumi hűség jegyében igyekezett mozgalmával megújítani a magyar egyházi életet.

© IGEN 2007-2010ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemPartnereinkRSSRSS HozzászólásokFacebookoniWiW-enTwitteren