Kedves Olvasóim!

Kétéves lett a GregJazzBlog és eljött a pillanat, hogy bezárja kapuit! A döntés már régóta érlelődött bennem, s higgyétek el, nem volt könnyű...

Azt hiszem, az elmúlt két esztendőben sikerült mindent megfogalmaznom kedvenc előadóimmal és zenéimmel kapcsolatban amit szerettem volna, s nem akarom ismételni önmagam. Pontosan 160 bejegyzés mutatja eddigi lelkesedésemet, mely sajnos az utóbbi időben némileg alábbhagyott. Véleményem szerint nem jó, ha egy hobbi szinte már kötelességgé válik, főleg, ha azt egyre nehezebb beilleszteni a magánélet és a munka közé.

A levél folytatása a GregJazzBlogon olvasható.

Már régóta terveztük, hogy blogolunk valamit Pat Methenyről is. Az amerikai jazzgitáros 1954-ben született, tizenkét évesen tanult meg gitározni, és tizenöt évesen már Kansas legjobb nevű jazzformációival koncertezett. Ma már élő jazz-legenda, aki a tizenhetedik Grammy díjánál tart. Év elején Orchestrion címmel jelent meg legújabb szólóalbuma, melyen a gitárt leszámítva minden hangszert gépek szólaltatnak meg.

A riportfilm után pedig hallgassunk meg egy igazi klasszikust! Pat Mentheny: As It Is. Az egész szám nagyon jó, de külön figyeljünk 3:20-tól, amikor gyönyörűen felépített tekerésbe kezd az öreg.

Szórakozol? A végén te is gárdista nyelvvizsgabiztos előtt végzed!

Jól megtanulta a Fidesz a leckét, már utcafronton az új plakátkampány, és az „Elég! Szavazz!”, majd „Itt az idő” után megint sikerült a háromszavas kereten belül maradni: „Csak a Fidesz!”. Mintha felelni kellene valami utólagos elszámolásnál, nehogy túl sok szó menjen el a kampányra, vagy tán a plakát is olcsóbb, ha csak ennyi van rajta. (Ja, amúgy nem.) PZM kollégára is hatott a politikai bolondéria, külön nekünk újragondolt egy M.A.-s üzenetet:

Még súlyoznánk azzal, amit a Képviselő Funky-n találtunk - bekövetkezett ugyanis, amit nagyon vártunk, és Szanyi "Fontolva Haladón is kommentelek" Tibor gerillakampányához felújították a klasszikus „egyedül vagyunk Tibor”-videót. (Nagyon jó, több szerk.tag másfél napja nem bír lejönni róla.)

A mai utolsó hangulatréseket Bokros Lajossal tömnénk be. (szintén KF blogról)

- Ma is fölkelt fél tizenegykor és közölte, hogy nem megy be az egyetemre, mert nincs értelme. "Csak szeminárium lesz, és a tanár - egyébként jóképű pasi - kevesebbet tud mint én!" Mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, járjon csak be szépen az órákra, ha nem is figyel oda száz százalékig, a passzív hallgatással is ragad az emberre valami. A mi időnkben kötelező volt órára járni, állandóan katalógust tartottak. Mire rögtön nagy szájat nyitott: "Jaj, apu, ne gyere már ezekkel az ósdi történetekkel! Minden egészen másképpen volt akkor. Ma kreditrendszer és szabad tanrend van."

Így beszél a maga és a lánya nevében, míg meg nem érkezünk.

Munkánk végeztével segítenünk kell egy egyetemista lánynak méréseket végezni dolgozatához. A lány előbb lekési a megbeszélt időpontot, majd rossz irányba navigál a városból kivezető úton. A terepen egyáltalán nem ismeri ki magát, s nem találja a mérési pontokat. A mérőműszert még bekapcsolni sem tudja, a kijelzett paramétereket egyáltalán nem érti.

Ádám mindezek ellenére rendkívül türelmesen segíti munkáját. Nem úgy bánik vele, mint egy dorgálást érdemlő hallgatóval, hanem mint egy úriember a támogatására szoruló nővel.

Nagy nehezen végzünk.

A városba visszaérve a lány jelezi, hogy a főtér környékén ki szeretne szállni, nem jön velünk Pestre.

- És az egyetem? - kérdezem értetlenül.
- Á, a héten már nem megyek be! - legyint unottan.

Kedd van.

Ádám helyeselve bólogat.

- Persze teljesen felesleges bejárni. Én is itt maradnék a maga helyében. Gondolom kezdődik a szüret, gyönyörű ez a vénasszonyok nyara! Az egyetemen ilyenkor még a fű se nő, sokan még be sem iratkoztak. Érezze jól magát! - kiáltja búcsúzóul az időközben kikászálódott lány után.

Döbbenten nézek rá. Rögtön érti csodálkozásom okát.

- Jó, jó, igazad van... Éva szerint is jó vagyok az aggódó apa szerepében. Kiválóan alakítom a hódító férfit. Szerető férjként tisztán önmagamat adom. Az csapnivaló.

Magam részéről évek óta keresem a menekülési útvonalakat. Hogy nehogy már az legyen, hogy egy nemzeti ünnep csak arról szól, hogy valamelyik párt esti híradókba készülő vágóképeit, vagy kampány közeledtével aktuálissá váló statisztikáit javítom utcai jelenlétemmel. Ne értsük félre: egyikkel sincs baj. De ha csak ez van, akkor azért súlyos a hiányérzet. Szóval hová lehet menekülni? Hol vannak azok helyek, ahol a jelenlét tényleg az emlékezésről szól; és persze ahol az ember nem unja szénné magát valami öncélú szájtépéstől, vagy unalmasan berendezett tárlattól. (A kérdést nyitva hagyom, de jelzem: léteznek. A kommerszen túl is. Egyszer majd lesz erről is cikk, köz-szolgálati jelleggel.)

A nemzeti ünnepek elkordonozottságáért felelős kormánypártoktól a korlátlanul magyarokig az összes párt öncélra használja jeles napjainkat. Kár. Jobb, emelkedettebb lenne ünnepet és emlékezést közelíteni. Az iskolákban még képesek rá.

A Pápanyalóka blog szakvéleménye
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a Szent Gellért kezében lévő kereszt menórával történő pótlása a képen végrehajtott legszigorúbb fotosop-művelet. Persze ez nincs így. Ha alaposabban szemlélődünk, láthatjuk, hogy a kép háttere két részre osztható: az egyik a téli, szürke Budapest, a másik pedig a szikrázó napsütésben tündöklő méretes felhőpamacs. Az aránytalan felhőméret és a furcsamód különböző megvilágítás hatalmas fotosop-gyanút ébreszt, főleg, ha e technikai trükköt párhuzamba állítjuk az alkotó feltételezett szándékával, a város felé nyújtott menóra hangsúlyozásával. Tehát a kép grafikai megoldásait elemezve, és az általa megfogalmazott üzenetet (Szent Zsellért?) nézve is csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a giccs egy nagyon speciális, antiszemita típusával állunk szemben.

Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a barikádos címlap egyben jelentős öngól is, ha csak azt nézzük, hogy a Jobbik korábban előszeretettel tűntette fel magát a nemzeti jelképek harcos védőjeként: Szent Gellért szobra (bronz, Jankovits Gyulától, 1904.) ugyanis amellett, hogy a kereszténység fontos lokális jelképe, a budapesti városképpel és hagyománnyal összenőtt magyar szimbólum. És mint ilyen, a lokálpatrióta magyarok bizony nem nagyon szeretik ha csak úgy cserélgetve vannak a kezében a dolgok.

Az általunk ismert katolikus közösségeknek megvannak a saját vezetői, vezetőképzői, hitoktatói. Miért van szükséges egy újabb képzés beindítására?

Mindenek előtt hangsúlyoznám, hogy ez egy tudományos igényeket is kielégítő egyetemi szak, ami államilag is elismert diplomát ad! Persze mondhatjuk, hogy teológiát számos helyen tanulhatunk hazánkban, ám azt látnunk kell, hogy önmagában a teológiai képzettség nem elégséges bizonyos feladatok (például táborszervezés, pályázatírás és elszámolás) színvonalas elvégzéséhez. Márpedig ezek a feladatok hozzátartozhatnak még egy plébániai hittancsoport működéséhez is! Az olyan feladatok, mint a forrásteremtés, tipikusan nem működnek hosszútávon önkéntes munkában. Ma még sajnos általános, hogy „megélhetési civilként" tekintünk arra, aki a közösségért végzett munkájáért pénzt fogad el. Ezért egy pályázatból szégyenlősen kihúzzuk a menedzsment-költségeket, miközben panaszkodunk, hogy nincs időnk könyvelni, adminisztrálni, szervezni. Ez a hozzáállás akár tönkre is tehet egy csoportot, mivel ilyenkor a minőségből veszünk el. Nem szégyen, nem bűn az, ha valaki a befektetett munkája után pénzhez jut. Emellett mindenképp megemlítendő az is, hogy számos jövőbeni pozitív hozadéka van a szak indulásának: elég, ha arra gondolunk, hogy a diplomamunkák révén közösségekről a közösségszervezésről szóló magyar nyelvű szakirodalom fog keletezni, vagy arra, hogy a miskolci plébániai segítő munkáját meg fogja ismerni a budapesti cserkészvezető!

Tehát a miskolci plébániai segítőtől kezdve a budapesti cserkészig mindenki diplomás katolikus közösségszervezők szeretne majd lenni? Ez nem túlzás?

Miért lenne az? Képzésünk célcsoportja nagyon széles. Szól közösségvezetőknek, lelkiségi mozgalmak vezetőinek, ám többet ad, mint az adott közösség belső vezetőképzője: az ottani tematika kiegészül rendezvényszervezési, alapvető jogi, pszichológiai és közgazdaságtani ismeretekkel is. Szintén hasznára válhat a képzés a már most civil szférában dolgozóknak, vagy hittanároknak, akik az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati teológiára alapuló hitoktatás sajátosságait is elsajátíthatják. A képzés ráadásul nem végállomás számukra sem: hittanár-nevelő MA képzés épül rá.

Abban minden bizonnyal egyet értünk, hogy a szak népszerűsége nem fog vetekedni a gazdasági vagy más szakokéval. Nem tartanak attól, hogy csak azok fognak jelentkezni a szakra, akiket sehova máshova nem vesznek fel?

Mindenképp leszögezném, hogy a szak elvégzéséhez tényleges teljesítmény szükséges! Nem adunk ingyen diplomát. Továbbá számítunk arra, hogy sokan második diplomaként, pusztán érdeklődésből fogják elvégezni a képzést, mint a kilencvenes években a teológiát. Éppen ezért törekedtünk a viszonylag alacsonyabb összegű tandíjra (95.000 Ft/félév). A jelentkezőket szóbeli elbeszélgetés, nem pedig hozott pontok alapján rangsoroljuk, a beszélgetés alkalmával pedig a jelentkező motivációit vizsgáljuk. Természetesen emellett mindenkitől elvárjuk az egyetem szellemiségének megfelelő, tudás centrikus hozzáállást.

A képzés tantervét átolvasva úgy érezzük, hogy egy végzett katolikus közösségszervező kevesebbet fog tudni, mint egy hittanár, és kevésbé fog érteni a szervezéshez, mint egy non-profit menedzser.

Ez valahol igaz, de hangsúlyozom, hogy a képzés BA fokozatú diplomát ad: célja nem a specifikáció - éppen ezért igazságtalan két MA szakhoz hasonlítani. Széles alap kíván lenni, amire a későbbiekben lehet építeni. Ha csak annyi szakértelemmel rendelkeznek a jövőben az egyházi dolgozók, mint amennyit ez a képzés ad, már hatalmasat léptünk előre a mostani autodidakta módszerekhez képest.

Sokszor halljuk, mennyire az adottságokon múlik az, hogy valaki alkalmas-e vezetőnek. Az „alkalmatlanok" is kapnak diplomát?

Tagadhatatlan, hogy egy közösség vezetőjének szüksége van alapvető vezetői kompetenciákra, viszont azt is beláthatjuk, hogy ezek az adottságok részben tanulhatóak, és komolyan fejleszthetők. A képzés is erre fókuszál: meglévő tapasztalatokat tudatosít, meglévő kompetenciákra épít; a megszokásból történő vezetés helyett a tudatosságra irányítja a képzésben résztvevők figyelmét. A közösségszervező pedig nem feltétlenül közösségvezető! Számos átfedés lehetséges, de ha jobban belegondolunk, egy közösség működtetése elképzelhetetlen hozzáértő háttéremberek nélkül.

Maga a szpícs elég unalmas: görcsösen alámondogatásos utalás Orbánra, 0 konkrétum. Miss Sün feltűnése egy kicsit színesíti a képet. Aki unná végighallgatni, a kulcsszavak:

„Hungaronáci randalírozás.”
„Kénytelen-kelletlen megszavaztuk.”
„Eddig ért a takaró.”
„Időben kapcsoltunk.”
„Sok disznóságra fény derült.”
„Örüljünk, hogy intézményeink működnek.”
„Sokan hazudtak, de a többség normális.”
„Ettől még bulizhatnak amennyit akartnak.”
„Elbaltáztunk.”
„Mangalica szalámi.”

Hogy vannak ezzel a kampánnyal? Mi egyszerre unjuk és nagyon élvezzük.

APDÉT!
Olvasónk, Szkeptikus képet is küldött, melyben bizonyítja a kommentek közt tett állítását:

Ha legfőbb imánk közben, egy percre megpróbálunk újra kisfiúnak vagy kislánynak lenni, és a papához, apához, apuhoz szólni, jobban megéljük az imát. Az alázatot így nem szokatlan ünneplő ruhaként próbáljuk magunkra ölteni; a kisgyermek felnőttre utaltságát és bizalmát olyan természetességgel viselhetjük, mint saját bőrünket. Talán ennek az őszinte, gyermeki Istenre hagyatkozásnak a lelkületét próbálta Jézus nekünk adni, amikor így szólt hozzánk: „Bizony, mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.” (Lk 18,17)

Az isteni család nem csonka, a keresztények jó része Szűz Máriát tiszteli égi édesanyjaként. Csodálatos és emberi elmével szinte megérthetetlen ez a frigy: a Teremtő Ősok gyengéden, egyenrangú szövetségre lép teremtményével, őt is részesévé teszi az Istenfiú világrajövetelének. Az egyetlen való Isten látogatása nem olyan, mint a görög mítoszok Zeuszának kiruccanása Ióhoz, és a többi földi szépasszonyhoz. Zeusz akciója az önzés és a hatalommal való visszaélés magasfoka, a mi Atyánk cselekedete pedig az önzetlenségé és a hatalom szeretetteli megosztásáé.

Végül a család nem csak szülőkből áll, hanem megszámlálhatatlan testvérből, unokatestvérből, közeli és távoli rokonból. Ezeket a családi kötelékeket hagyta ránk örökül legidősebb bátyánk, amikor közénk született, testvéreinek szólított minket, végül az utolsó vacsorán vérét vérünkkel vegyítette. Így teljes Isten országa, az egyház. Így hasonlít sokkalta jobban a természet és Isten törvényei szerint való földi családra, mint a társadalmi viszonyok és emberalkotta törvények szabályozta földi királyságra, hát még modern demokráciára. Ezt a minőségbeli különbséget nem értette Heródes, amikor trónját féltve megölette a betlehemi gyerekeket, ez a meg nem értés volt Pilátus tragédiája, amikor Jézus királyságáról faggatózott.

Éljünk hát szeretet szabályozta családban, s ne törvény szabályozta államban. Gyermekként, s ne felnőttként szólítsuk Atyának Teremtőnket, Családfőnket.

Ezek az egyszerű gondolatok forogtak Ádám agyában tárgyalásra menet. A tömegben megpillantotta delnővé cseperedett leányát, oldalán azzal a mamlasz barátjával. Szertartásosan összepuszilkoztak jobbról is, balról is, de leendő vejével a második csók már a levegőben csattant, mert a rendőrök tovább rángatták pórázán, hogy mielőbb keresztülvágjanak a gyilkos pillantásokat lövellő kárvallottak gyűrűjén. A belső szobában még többen várakoztak, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, egymás lábán álltak a tanúként beidézett sértettek. Az egyenruha-bilincs-póráz trió azért itt is megtette hatását, s ha nem is mint Mózes előtt a Vörös tenger, de megnyílt a tömeg a láncravert Ádám előtt. Két négyzetméteres cellába vezették, egyszerre csak az egyik rendőr fért el mellette a lócán. Egy pillanatra mintha látta volna Évát, de a kabátja ismeretlennek tűnt számára. Hosszan várakozott a trágár feliratokkal televésett falak között, mire az előző tárgyalás véget ért.

Névsorolvasást tartottak a tanúk között, s őt is a tárgyalóterembe vezették. Egy idősebb, kontyos hölgy készakarva a bordái közé nyomta éles könyökét, egy harmincas férfi pedig elefántpuszit nyomott a combjára az ajtóban kialakult lökdösődésnél.

Végre megint leülhetett. Szemben a bírónő, jobbra az ügyvédje, balra az ügyész. A rendőrök oldalt, tisztes távolban foglaltak helyet, a bilincset rajta hagyták. Sorba hívták be a sértetteket, települések szerint. A bírónő egyeztette a személyi adatokat, biztatólag rámosolygott a beidézettre, s gépiesen feltette kérdéseit.

Ádám még soha nem találkozott áldozataival, a téli hónapok éjszakáin dolgozott a nyári lakokban. Az üdülőtelepeken még a lélek sem hál olyankor, neki meg csak azt kellett megnéznie, hogy van-e kémény a lehetőleg minél újabb építésű házon. Ahogy a sértett bemondta nyaralója címét, Ádám számára megszűnt a jelen tárgyalótermestül, rendőröstül, bilincsestül, mindenestül, s az adott helyszínre képzelte magát. Mindenre emlékezett: az időjárásra, a fényviszonyokra, hogy milyen zárat kellett feltörnie, volt-e valamilyen zavaró körülmény munkavégzés közben (ezekben a nyaralókban sokszor lakik egér például, s mivel ő is otthon érzi magát, a legváratlanabb pillanatban tud keresztülgrasszálni a konyhán...), de a legélesebben természetesen a szerkezetekre emlékezett. A kazánokra! Hogyan voltak bekötve, volt-e füstriasztójuk, mekkora volt az őrláng és milyen fénnyel égett, programozható volt-e a hőmérséklet. Mindent tudott ezekről a masinákról, harminc éve foglalkozott velük. Már a vasfüggönyön keresztül ismerte a legújabb nyugat-európai és tengerentúli modelleket. A gyár párttitkára beíratta a műegyetemre épületgépész szakra, annyira a bolondja volt az ifjú Ádám a szakmájának.

De Éva mindig elégedetlen volt azzal, hogy semmi más nem érdekli, csak a vacak kazánjai meg a csövei, és a pénz se elég semmire, amit hazahoz a gyárból. Ráadásul 91-ben onnan is elküldték, pedig még messze volt a nyugdíjkortól, ám a profilváltás az profilváltás, a maiak csak ülnek a számítógépeik előtt naphosszat, kazánt még prospektusban sem láttak.
Tipikus kényszervállalkozó lett, esténként kockás füzetben vezette a könyvelést, Éva meg dohogott ahogy mosogatás közben rálátott a szépen rajzolt, ám negatív előjelű számokra. Egyre többet veszekedtek, mígnem egy szép napon a szomszéd Jani azzal állított be: "Ádám, megfogtad az Isten lábát, lesz megrendelés dögivel!". Így állt át a használt kazánok piacára, s munkájával mindenki meg volt elégedve.

A bírónő épp a keletkezett károkról faggatott egy csopaki férfit.

- Azon túl, hogy elvitték a kéthetes, háromszázötvenezer forintos bojlerünket, igazán nem panaszkodhatok. Vicces, de azt kell mondanom, szépen dolgoztak a betörők, egy koszfolt sem maradt sehol, a hátrahagyott szerelvényeket példás rendben, újságpapírokra fektetve hagyták a házban, a vizet is elzárták, hogy a csövekből ne csöpögjön a parkettára.

Ádám büszkén húzta ki magát a vádlottak padján, eddig minden tanú elismerte a szakértelmét. Egyedül az zavarta, hogy mindig többes számban emlegették a tetteseket, pedig ő világéletében egyedül dolgozott. Természetesen az adott helyzetben ezzel a ténnyel nem hozakodhatott elő.

Évának egyre több pénzt adott haza. A nő előbb kocsit követelt magának, majd kertes házra vágyott. Aztán kellett egy házőrző kutya (bernáthegyi természetesen), majd kettő, hogy ne legyen egyedül a szegény pára. Később rájött - a szomszéd Bori segített ebben -, hogy beszűkülhet a tudata, ha nem ismeri meg a világot. Minden földrészre el kellett utazniuk sebtiben.

Ádám dolgozott, mint egy állat, a lánya meg menedzserképzőbe iratkozott érettségi után, ahol a havi tandíj többe került egy használt kazánnál. Hajnalonként, mikor hazaért, könyörgött Évának, hadd álljon le egy időre, mert nagyon kimerült az állandó éjszakázásban, és előbb-utóbb el fog követni valami elemi hibát, és le fog bukni.

Az asszony hajthatatlan volt.

A kihallgatás már a P betűs településeknél tartott, mire a vádlott mindezeket végiggondolhatta, s minden egyes tanú után eldarálta az ügyvédje által betanított szöveget:

- Az említett eseményről semmit sem tudok, az adott településen soha életemben nem jártam! Az elmondott bűncselekményhez semmi közöm nincsen.

Mikor húszadszorra is végigmondta, hirtelen megváltozott benne valami. Védője legnagyobb elképedésére egy siófoki hölgy vallomása közben felugrott, s teátrális mozdulatokkal ő maga mesélte tovább, mit hogyan csinált. Később széplaki és zamárdi áldozatai bólogatva hallgatták leírásait nyaralóikról. Ádám minden esetben hangsúlyozta, hogy egyedül dolgozott, s elmesélte, hogyan cipelte ki a házakból a nehéz és rossz fogású kazánokat. Egyre lelkesebben vallott, jólesett kibeszélnie magából az elmúlt néhány év szakmai tapasztalatát.

A tárgyalás végeztével pórázon vezették ki a bíróságról. A könnyező Éva felé csak inteni tudott összekulcsolt kezeivel.

Örült, hogy láthatatlan bilincsét valódira cserélte.

*a szerző tanú, gátőr

a Fontolva Haladó blog szerkesztősége elhatárolódik a dilemmáktól.

Egy klasszikus pápa-gyertya. Ami megkapó rajta, az a pápánk kedves mosolya. Erdélyben, Csíkszeredán lőttem egy kínaiban (igen, ott is van olyan...). Komoly kihívás volt lefotózni, az eladónő rettentően csúnyán nézett rám...

Vannak cikkek, amiket nagyon nehéz elkezdeni. Többek között azért, mert érzékeny, vitára teret adó témákról ír az ember, másfelől személyes dolgait mutatja meg olyan mélységig, amely sebezhetővé teszi. Persze vannak olyan dolgok, melyekről KELL beszélni, és csak reménykedni lehet, hogy az üzenet közösséget talál, és nem kerül támadások kereszttüzébe.

A kereszténységen belül „hagyományosan" ilyen vörös posztó a pénz. A pénz, pénzügyekkel foglalkozó emberek, tőzsdei spekuláció és keresztény élet. Az itt leírtak persze egyáltalán nem tények, pusztán vélemények és gondolatok, melyek lehetnek tévesek és igazak is - ezt majd az olvasó eldönti. A magam részéről az elmúlt években ezekre jutottam.

Három finn, Iiro Rantala billentyűs, Felix Zenger vokalista-beatboxos és Marzi Nyman gitáros triója fokozott népszerűségnak örvend az interneten. Mindhárman a jazzből érkeztek, de ami itt folyik, attól egy ortodox jazzer rohamléptekben menekülne. Ez a címválasztásaik alapján is sejthető: alábbi szerzeményük Shit Catapult néven fut. Rantala New Trio az a fajta virtuóz hármas, akiknek semmi se szent.